Ő szeretné, én nem. Ő vágyik rá, nekem terhes. Neki ez az elképzelése, tőlem (még) távol áll?

A kedves párom, aki egyébként 24 éves, szorgos, munkás ember (bocs, de vicces kedvembe vagyok) már két éve traktál azzal, hogy ő szeretné, ha tovább lépnénk.

Első körben beadtam a derekam, mert azért akkor 26 évesen úgy gondoltam, hogy egy jegyesség, házasság még nem a világ vége.

A szüleit is szeretem, az egész családja egy humorbomba, szóval jó a kapcsolatunk. Az apja sosem erőltetett rá vagy rám semmit sem. Még a jegyességnél is megkérdezte tőlem, hogy tényleg komolyan gondolom-e?

Egyébként előtte már 1,5 évvel együtt voltunk és fél éve laktunk együtt.

Minden szép és jó volt, ahogy most is. Csókolom kezeit, aranyba foglalnám az egész nőt, úgy ahogy van!

Szóval, megkértem a kezét. Romantikus módon karácsonykor, ennyi telt tőlem. Persze, nagyon örült neki és iszonyat boldog volt. Jó volt így látni, hogy ennyire örül.

Teltek az idők, minden szuper volt aztán született az egyik munkatársának gyermeke. Elmentünk látogatóba. Nagyon aranyos volt meg minden ilyesmi, tetszett is, de rájöttem 20 perc után, hogy ez bőven nem az én világom MÉG!

Valahogy éreztem belül, hogy a kedves párom otthon nem fogja ezt szó nélkül hagyni. Így is lett, aznap este fel is jött a téma. Teljesen őszintén egy felemelt hang és vita nélkül megbeszéltük, hogy nagyon szuper, jó dolog, de nekünk még nem menne.

Azt hittem, hogy ezt lezártuk. Viszont tévedtem! A napokban megint előjött a téma. Igen csak a "korban" vagyok már, bár én úgy érzem, hogy fiatal vagyok ehhez. Bolond, bohókás, élni akarom a kis mini családi életünket. Elakarok járni erre-arra, sok mindent még nem csináltam. Viszont, ha gyerekünk lenne, akkor attól a perctől csak neki élünk és csak az van, amit az idő és leginkább egy pár hónapos/éves csecsemő "enged". Persze, ez így is van rendjén, csak én még nem vagyok ennyire oda ezekért.

A párom tegnap este már valamilyen ovuról beszélt, amit sikerült kiderítenem, hogy ovuláció, azaz peteérés. Meg ciklusról is .. szóval ez nekem így sok volt. Megkértem, hogy úgy beszéljen róla, hogy egy férfi megértse.

Láttam, hogy megsértődött, mert ő felkészült ám mindenből és napra kész infója volt a dolgokról és a testéről, de én ebben nem akartam partner lenni.

Nagyon sajnálom szegényt, megbántottam, egy igazi p*cs voltam, de akkor sem megy nekem ez az apa dolog.

Persze ott a terhesség, az a 9 hónap. Biztos, hogy oda-vissza leszek értük, de most nem így érzem.

A páromért lehoznám a csillagokat is, de nem ilyen formában. Kérdeztem tőle, hogy nem-e akar még egy kicsit élni, sodródni az árral, fiatalnak lenni, de azt mondta, hogy ő már minden olyat átélt és megtapasztalt, amire vágyott. Neki nem kell már több csak egy darab belőlem és belőle. [Egyébként nem volt egy unalmas élete mellettem, az tuti!]

Vívódok magammal, hogy mi legyen, de a szívem és az eszem is mást mond!

Egyébként az én kedvesemnek előttem volt két kapcsolata. Mind kettő komoly kapcsolat volt és mind a kettőben óriásit csalódott.

Az egyik haverom azt mondta, hogyha nem tudom neki megadni azt amire vágyik, akkor engedjem el, hogy megkapja mástól, mert még fiatal.