Sokan azért akarnak gyereket, hogy idős korukra ne maradjanak egyedül. De szerintem a gyerek (ek) sem garancia arra, hogy ez nem így lesz?

"Meg egész más egy baráttal tölteni a szabadidőnket, mint a családunkkal."

Nem mindenki érez ugyanúgy a barátai iránt; van, akinél családszámba mennek.

ha normálisan neveli a gyerekét, akkor a gyerekbe majd szorul annyi lelkiismeret, h nem tojik a szülő fejére.

nekem nagyon kis családom van, illetve volt. anyám is, én is egyke vagyok. 90km-re laktunk egymástól, de gyakran látogattuk egymást, segítettünk, ahol tudtunk. az arcomról égett volna le a bőr, ha nem foglalkozom a nagyszüleimmel, akiknek annyi mindent köszönhetek.

persze, az ember nem azért szül elsősorban, h legyen aki rányitja az ajtót idős korában, ez csak a hozadéka a szeretetnek, amit egymás iránt tanúsítunk.

Azt gondolom nagyon ritka az, hogy valaki öregségére spájzoljon gyerekkel-- ez képtelen gondolat.

A gyereket vagy tervezzük, mert vágyunk rá, vagy pedig betoppan ő maga váratlanul, majd elfogadjuk.

Aztán vannak szülők akik eltaszítják a gyerekeiket maguktól de amikor idősek lesznek akkor pedig meghatódnak ha még is ráfigyel az a gyermek.

aztán van hogy a szülő mindent megtesz a gyerekei boldogságáért miközben a felnőtté ért gyerekek elmennek egyik idegenbe a világ másik felébe a másik egy másik városba-- miközben élik saját életüket mondván csak ez az egy van-- a nagyszülőknél felejtve a saját kicsi gyerekeiket...

Szóval emberek vagyunk és ivaros szaporodással szaporodunk több ezer genetikai kód által megalkotva különböző emberekké fejlődve!

ez az élet el kell fogadnunk egyedül születünk, majd fejlődünk megöregszünk és egyedül távozunk az a lényeg hogy a köztes időt töltsük meg szép tartalommal