Hogyan érthetném meg a vőlegényem családjának a szokásait, ha én egy teljesen más kaliberű családból származom? Félek, hogy ez a különbség szétszakít minket.

A párommal jó pár éve együtt vagyunk már, de a családjához soha nem kerültem túl közel. Ők nem erőltették, én pedig nem telepedtem rájuk. Az egy dolog, hogy a nagyanyja kígyót békát kiabál rám, mert szerinte elkényeztetett nyafka kislány vagyok, s azért amiért igényes és ápolt még rib@ncnak is tart. Ez azonban nem különösebben érdekel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj, de ha folyton ezen forognék már rég begolyóztam volna. A másik és nagyobb probléma, hogy a párom családja kimondottan hideg, nem foglalkoznak egymással, nem érdekli őket a másik. Ennek ellenére megvan az a kifelé mutatott gusztustalan látszatkapcsolat, hogy ők milyen jó család, de magában a családon belül ridegség és nemtörődömség az uralkodó. Ünnepeket nem tartanak, se egy boldog névnapot, se egy boldog születésnapot nem hallottam még a szájukból egymásnak, de persze karácsonykor megy a nagy evés-ivás ajándék hegyek, hogy a tágabb családtagokat lenyűgözzék, hogy ők milyen gazdagok. Igazából nekik csak a pénz számít. Párom szeretet hiányos, sosem foglalkoztak vele. idén Valentin napkor húztuk fel a gyűrűt, azt mondták, ők nem jönnek el az eljegyzésre, mert az maradi dolog és semmi értelme. Én viszont olyan családból jövök, ahol névnap-szülinap nagy dolog, egész nap ünnepelünk, sütünk-főzünk, ajándékozunk, közös programokat csinálunk. A szüleimmel, nagyszüleimmel, tesómmal, uncsitesókkal stb puszilgatjuk, ölelgetjük egymást, csak úgy ok nélkül, pusztán mert szeretjük a másikat. Anyukám megszokott csak úgy random ölelni, minden ok nélkül, megpuszil, hozzám bújuk. Én így nőttem fel. Nálunk fontos a másik, mindent őszintén el tudunk mondani a másiknak, érdekel, hogy mi van a másikkal. Nagyon-nagyon összetartunk, nem csak látszólag, a valóságban is. Az ő családjuk viszont nem. Átlagos napi kommunikációjuk is képmutatásból áll, mi volt a melóban, ilyen semmiségek. Soha egy puszi, egy ölelés, egy hosszú, őszinte beszélgetés, egy névnapi köszöntés, szülinapi buli. Semmi. Náluk az élet csak a pénzről szól, hogy minél több, s nagyobb plazma tv legyen a nappaliban, vagy a legextrásabb kocsi a garázsban. S, az a legnagyobb probléma, hogy páromnak ez teljesen természetes. Nem érzi azt, hogy fontos lenne a családi intimitás, a törődés. Nem azért, mert rossz ember, csak gyermek korától kezdve így nőtt fel. És ebbe a családba kerültem be én, itt is lakok náluk, mivel a párom szerzett nekem állást, a közelben. A családom sok száz kilométerre tőlem 7 napból 6-ot dolgozom, időm nincs találkozni a családommal és megöl ez a ridegség, amiben élnem kell. Mintha vad idegen lenne mindenki körülöttem. A másik, s legnagyobb probléma, hogy hogyan lehet ebből közös élet? Milyenek lesznek a névnapok, szülinapok, ballagók, sikeres vizsgák, évfordulók, stb stb ha a párom ezt szokta meg és a családja is makacsul ellen áll, hogy nyisson a (számomra) normális élet felé. Nem erőltetem, nem akarom őket megváltoztatni, de azt szeretném, ha a párom értené, hogy nekem ez miért fontos. Azt mondta, ha azt akarom, hogy elfogadja, h nekem fontos én is fogadjam el, hogy neki meg nem és hagyjam ezekkel békén. Tanácsot kérek, hogy szépen hogyan lehet elmagyarázni neki, hogy egy családban ezek a dolgok fontosak, s hogy azért család a család, hogy szeressük egymást, s akarjunk örömet okozni, törődni a másikkal. Nem akarok egy rideg látszatcsaládot, mert ha ez vár rám inkább elhagyom, akár mennyire imádom, meghalnék érte, de a gyerekeimet minden bizonnyal még jobban fogom és nem vagyok hajlandó kitenni őket egy érzelmileg szegény életnek. Persze ez csak a végső eset. Remélem valaki tud segíteni. (Bocsi ha hosszú lett). Üdv, Laura