Ti is éreztétek már úgy, hogy a családban kitűnik a generációs különbség (pl. : egy idős szülő) és nem tudtok egymás mellett megférni?

Én 18 vagyok, és a 74 éves nagyszüleimet nem bírom idegekkel. Egyszerűen csak azért, mert ők olyan viselkedés meg miegymás szerint élnek, ami az ő fiatalkorukban volt, és nem képesek felfogni, hogy manapság más az élet, és ezért ne várják el tőlem, hogy én olyan legyek, mintha a 30-as években élnénk. Én nem szólok bele a dolgaikba, de ők folyton ki akarnak oktatni mindenből. Imádom például, mikor jönnek vele, hogy hogyan lehet, hogy csak 3-as lettem ebből meg ebből a tantárgyból, pedig milyen könnyű az a tanulás... Tudják is ám ők, hogy mi az a gimi meg az egyetem, mikor ők csak 4 elemet végeztek. Meg nagyim jön vele, hogy még megvannak azok a ruhái, amit húszonéves korában hordott, minek veszek én magamnak új ruhákat, mikor hordhatnám az övéit is. Tényleg frászt kapok egyszer tőlük.

Szerintem azért örülhettek, hogy van nagyszülőtök. Nekem nem volt. Aki volt is, nem törődött velem, nem szeretett. De már mindegyik meghalt. Pedig szívesen kipróbálnám, milyen az hogy az embernek van egy kedves nagymamája...mindig mesélik és én nem is tudom elképzelni se. Biztos nehéz is ugyanakkor, de én cserébe azt is bevállalnám.

Az a "szabály", hogy tiszteld atyádat és anyádat, sőt szeresd is, viszont nem kell szótfogadnod. Ennek tudatában, ha neked megvan a saját magabiztos érzésed, akkor nem kell, hogy felbosszantson az ő véleményük. Mondj ilyeneket: Nagyi, nagyon aranyos vas vagy, köszi a jótanácsot. És aztán tedd azt, amit te akarsz vagy jónak látsz. Ha megkérdik, miért hármas, adj egy puszit, és tanulj a magad igyekezete szerint. A lényeg: Szabadítsd fel magadat. Légy önálló, és mérj a magad értékrendje szerint. VISZONT: legyél megértő kedves, ne háborogj legbelül se ellenük. Csak egyet kerülj: a szófogadást.

Köztem és "apám" közt 48 év van. Borzasztóan boldog minden napom. Gondolhatod. :D Én ennyivel tudok erőt adni...mindig van rosszabb.