Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A férjem nevén van a ház, az...

A férjem nevén van a ház, az ő halála után a szülei eladhatnák a fejem fölül a házat? Vagy hogy van ez?

Figyelt kérdés

1 éve vagyunk csak házasok, de már 10 éve együtt vagyunk, 3 éve pedig együtt élünk ebben a házban amiről most írok. Ezt a házat a férjem építette, a saját pénzéből. Én még akkor tanuló voltam, nem tettem bele pénzt. Az ő nevén van a ház azóta is. Az egy dolog, hogy azóta már vagy 1,5 millió ft-ot költöttem a házra. Történetesen ha a férjemnek baja lenne, a szülei örökölnék meg a házat??

Csak úgy beszélgettünk és szóba jött ez az egész... de azt mondta a férjem, hogy mehetnék vissza anyámékhoz ha neki valami baja lenne, mert hogy az ő anyjáék biztos hogy eladnák ezt a házat. Hát ez nagyon elkeserítő. Ezek szerint én akármit csinálhatok, ez a ház így is úgy is az ő háza lesz, és ha nem lesz gyerekünk még 5 év múlva sem, akkor is az anyjáéké lenne?? Én most gondolkoztam el ezen az egészen. És hát nagyon elkeserítő, belegondolni abba, hogy ahol lakom már évek óta, amit szépítgetek, amit magaménak érzek, amibe szívesen vásárolok, amit szívesen takarítok, nem több mint egy ház, ami akár albérlet is lehetne...



2013. febr. 17. 21:16
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
43%
El. Még a házasság előtt szerzett vagyon.
2013. febr. 17. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
59%
Ha nem végrendelkezett a szülei javára, akkor te öröklöd.
2013. febr. 17. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
95%

"Ha az örökhagyó nem hagyott hátra végrendeletet, vagy nem minden vagyonára végrendelkezett, az öröklés a törvény szerint alakul. Ilyenkor elsősorban az örökhagyó gyermekei örökölnek egyenlő arányban. A kiesett gyermek helyett a rá eső részt az ő gyermekei öröklik. Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl. Ha sem leszármazó, sem házastárs nincs, akkor kerül sor a felmenők öröklésére, elsősorban a szülök, azok hiányában a nagyszülők, ill. további felmenők öröklésére. Egyenesági hozzátartozók és házastárs hiányában az ún. oldalági rokonok, azaz a testvérek és azok leszármazói."


Tehát ha nincs gyereketek, vagy unokátok, te örökölsz a férjed után.

2014-től pedig valószínűleg így változik:

"A jelenlegi Ptk. alapján leszármazók hiányában az egész hagyatékot a házastárs örökli. Ezután viszont - törvényes örökösként - az özvegy és a szülők egyaránt a hagyaték felére lesznek jogosultak. De ebben az esetben is az özvegy kapja meg az általa lakott lakást, továbbá annak berendezési és felszerelési tárgyait."


Tehát a lakást mindenképpen te öröklöd, hacsak a férjed nem végrendelkezik a szülei javára.

2013. febr. 17. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
44%
masodik, ne irj mar marhasagot, alapbol a verszerinti le es felmenok orokolnek, a hazastars haszonelvezetet kap -igy nem tehetnek ki kerdezo, nyugi.
2013. febr. 17. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
96%

4-es, nem a felmenő örököl, hanem a házastárs. Vagyis először a leszármazottak, aztán a házastárs és csak ha sem leszármazott, sem házastárs nincs, akkor a felmenők. Ez a mi családunkban is így volt, meg mindenütt így van végrendelet hiányában.

A 3. válaszomban bővebben idéztem, nem írom már le még egyszer.

2013. febr. 17. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
36%
Kellemes házasság lehet.
2013. febr. 17. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
94%

Nem igaz. Törvényes házasság esetén a feleség örököl. Ha vannak gyerekek, akkor ők az örökösök, de a feleségnek holtáig, vagy amíg újra férjhez nem megy, haszonélvezeti joga van az egész házon.

Akkor is így van, ha nem közös szerzemény.

A lakásunk fel-fele arányban a férjemé és az enyémé volt. Közös gyerekünk nem volt. Az ő részét én örököltem, és fizethettem utána az illetéket.

2013. febr. 17. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
75%
2013. febr. 17. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
93%
Akkor örökölhetnének csak a férjed szülei a házat, ha a férjed azt mondjuk a nagyszülőktől, vagy testvérektől örökölte volna, mert az más szabályozás alá esik. De így, hogy saját pénzből építette, ha nincs leszármazott, te örökölsz.
2013. febr. 17. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
19%

Szegény férjed!!


Nyugi, lehet, hogy megoldódik a dolog, és te halsz meg előbb!!


Vagy abba reménykedsz, hogy vígözvegy leszel??

2013. febr. 17. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!