Lehet egy beteget szivbol szeretni, vagy keres inkabb valaki mast maganak aki egeszseges?

Ha jól értem egyedül vagy külföldön és a barátod az, akinek melletted kellene állni, de Ő vagy nem akar, vagy nem képes erre. Nem egyszerű a helyzeted.

Jó felvetés, hogy meg kellene tudnod, honnan erednek a tüneteid? Erre az, aki gyógyszert ír fel Neked, nem alkalmas, Ő megnézi a laboreredményeidet és megpróbálja tünetileg kijavítani az értékeket. Ez néha szükséges rossz (mellékhatásai vannak), de az igazi, ha a kiváltó okot szünteted meg. Sajnos az ok lehet maga a rossz párkapcsolat is, ekkor el kellene hagynod a párod. Mert mindkettőtöknek ez lenne a jó. Csakhogy akkor hova mész betegen?

Másik oldalról nem biztos, hogy ez okozza, akkor jó, ha van melletted valaki, még ha most úgy is tűnik, hogy Ő hasznavehetetlen, Te meg csak a terhére vagy. Mivel az is igaz, hogy ilyen helyzetben neki sem könnyű, ha nem Ő okozza, időt kell hagyni neki is, hogy feldolgozza, beletanuljon. Sőt, Őt is támogatni kellene, csak erre Te most nem vagy képes. Na ezért szerencsétlen a helyzet.

Mindenképpen tudd meg, ki vagy mi áll a panaszaid hátterében?! A párod nyom le lelkileg? Vagy Te hoztad ezt messzebbről a múltadból ebbe a párkapcsolatba? Ez lenne az első, amit kiderítenék, nem pusztán kíváncsiságból, hanem mert ez szabja meg a követendő irányt. E nélkül jól el lehet tévedni. Tehát irány a szakértő, pszichológus, beszélgetés, probléma feltárása, csak utána a döntés!

Nincs.

Szerintem is költözz el!

Csak akkor ha nem lesz az utálatos pasid,akkor ki fog eltartani?Két év munka után elég hamar feladtad.

Igazából a saját lábadra kellene állnod és minden problémád megszünne.

Még sosem láttam olyant,hogy valaki táppénzre szoruljon lelki betegség miatt,ha önmagát fenn kellett tudnia tartani.

Én továbbra is ezt vallom: the love is the only.

Egy orvos barátom mondta, hogy az endorfinnál hatásosabb szert még nem sikerült szintetizálnia a gyógyszeriparnak.

Ehhez meg viszont nem doki kell, hanem egy érzelmileg érett, empatikus és türelmes társ:P

(15:51-es)