Érdemes e tartásdíj emelést kérnem?
Volt élettársam külföldön dolgozik havi keresete saját bevallása szerint 1700 €/hó jelenleg 30-30 ezer forint tartásdíjat fizet két kislányunk után, a nagyobbik tartósan beteg én még gyesen vagyok vele és mellette dolgozom.Tény örülhetek, hogy ennyit kapok, mert sokan nem kapnak ennyit sem. Viszont úgy gondolom, a gyerekek nem szenvedhetik meg azt, hogy mi különmentünk és ugyanazt a életvitelt kéne biztosítsuk, mint ha együtt lennénk.
Apukával megegyezni nem lehet, a jelenlegi tartásdíjat a 2008 januárjában kötött egyezségünk alapján kapom. De már 2009 decemberében kérte ennek visszamenőleges (pedig akkor én még nem dolgoztam,mert a kisebb lányunkkal voltam gyeden)csökkentését, úgy, hogy sem a munkaköre sem a munkahelye nem változott időközben, sőt még a bejelentett keresete sem (akkor még itthon dolgozott), csak amikor az egyességet kötöttük előtte kb fél évvel vettünk fel hitelt és a hitel felvételéhez az akkori munkáltató a tényleges bérről adott igazolást, míg bejelentve csak minimálbéren volt, így az igazoláson szereplő nettó 180 ezerből nettó 150 ezret elismert. Első körben csupán a munkáltató alapján kiadott minimálbéres igazolás alapján lecsökkentették a tartásdíjat, pedig beismerte, hogy a házához felvett hitel törlesztőrészlete amit fizet az a minimálbér duplája. Itt szerencsére nem hagytam magam és a legfelsőbb bírósághoz fordultam, újratárgyalásra visszaküldték az ügyet ugyanazon bíróhoz és plusz bizonyítékok nélkül nem hagyta jóvá a csökkentést(2012. márciusában volt az utolsó tárgyalás), viszont időközben 2010 szeptembere óta külföldön dolgozik a tárgyaláson bevallotta, hogy havi nettó 1700 € keres, de mivel a keresetet ő adta be és tartásdíj leszállítást kért én meg a per beadásakor (2009-ben) nem kértem emelést így ezt a részt nem lehetett tárgyalni.
A gyermekenkénti 30 ezer ft kb az étkezést fedezi, mivel az óvodába fizetett térítési díj majdnem 10 ezer ft az iskola csak 6 ezer körül van, de nem kap tízórait uzsonnát, így mire azt is hozzászámolom ott is 10 ezer. Napi 250-250 ft számolva reggelire vacsorára nem nagy összeg akkor az 15-15 ezer ft így egy gyermek havi étkezésére elmegy a 30 ezer ft és akkor nem igazán kaptak sem egy csokit sem semmit, nem néztem a szakkört az edzést, mert azért is fizetni kell, nem ment osztály kirándulásra, nem fizettem osztálypénzt, nem vitt be tisztasági csomagot, nem kaptak ruhát, cipőt, ami apránként nem sok, de együtt jelentős összeg.
Az egyességünk megkötésekor a bírónő azt mondta, hogy amennyiben lehetséges a különélő szülőnek kell a pénzbeni kiadásokat fedezni, míg az együtt élő szülő ezt természetben adja, orvoshoz, iskolába viszi, ellátja stb.
Jelenleg a tartásdíjból, a családiból és fizetésemből ki tudunk fizetni mindent amit kell (élelem,rezsihitel stb..), de félretenni nem tudok és mivel apuka hozzálássa alapján nem úgy tűnik, hogy valaha is önszántából támogatná a lányait félek, hogy ha tovább szeretnének majd tanulni egyedül nem tudom fedezni. Engem már az is megnyugtatna, ha most amikor lehetősége van rá a gyerekeknek nyitott szálára utálna át minden hónapban egy összeget. De hallani sem akar róla. Mit tehetek, van e esélyem ha tartásdíj emelését kérem?
Ha azt nézzük, hogy minimálbér után a te apukádnak 17 ezret kellett fizetni szerintem nem reális a 30 ezer. Ha szüleid 2010-ben váltak és te már elballagtál továbbtanultál akkor igazán majdnem akkor váltak amikor te ballagtál, továbbtanultál így a jövőd, továbbtanulásodra ha el tudtak tenni már tettek el együtt. Nálunk a helyzet más a kisebbik lányom 2 a nagyobbik 5 éves volt. Tehát nem tudtunk együtt félretenni az iskoláztatásra.
Mint írtam a bírónő amikor volt az egyezség azt mondta ha lehet a különélő szülőnek kell a pénzbeli kiadásokat a másik szülőnek a természetbenit fedezni, e szerint nekem nem kell mellétenni a másik felét, de mint írtam a kiadásokat megteszem.
Igazából nem vitát szerettem volna nyitni arról mi sok és mi kevés, mert úgy gondolom aki nevel/nevelt gyermeket az tudja, hogy mennyi pénzbe van. Sőt azt sem nézem hogy ha apuka 30-at ad akkor én csak annyit teszek mellé. Úgy gondolom ez nem így működik egy szülőnek igen is kötelessége a tőle telhető legtöbbet megadni a gyermeke/gyermekei részére, mert ő/ők vállalták és szerették volna. Sajnos tapasztalatom szerint amikor különválnak akinek fizetni kell az bármennyit is fizet mindig sok. Idézve gyermekeim édesapját: "neked is sok lenne ha nem kapnál érte semmit".
Továbbá úgy gondolom, mivel rám bízták kiskorú gyermekeimet nekem kötelességem az érdekeiket képviselni és az is érdekük, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk számukra.
Mert gondolom ha majd tovább fognak tanulni és apuka akkor nem keres majd csak minimálbért nem kell neki azért többet fizetnie, mert épp a tandíjat nem futja. Úgy látom most van rá lehetőség, hogy a továbbtanulásukhoz szükséges anyagiak félre legyenek téve, ezért is írtam, hogy nem ragaszkodom ahhoz, hogy nekem fizessen, hanem a gyerekek számlájára is fizethetne, ha meg tudnánk egyezni, viszont úgy tudom ezt már a bíróság nem engedi.
De visszatérve a kérdésemre van e valakinek tapasztalata arra, hogy érdemes e kérnem a bíróság által a tartásdíj emelését. Természetesen elmehetek ügyvédhez is, de félek, hogy neki az az érdeke, hogy per legyen, ezért gondoltam megkérdezem hátha van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban.
Gondolom, ha amíg együtt éltek és nem tettek félre a továbbtanulásodra pénzt, akkor nem volt rá lehetőségük. De nálunk nem ez a helyzet, lehetőség lenne.
Sajnálom, hogy nálatok nem volt rá lehetőség.
Az hogy a gyermekemnek milyen problémája van úgy gondolom nem befolyásolja a kérdésemet, mivel a betegsége olyan, hogy ettől teljes értékű (nem fogyatékos) így a továbbtanulására ugyanúgy gondolni kell. Betegsége havi szinten orvosi kontrollt igényel, nehogy romoljon az állapota, vagy ha igen akkor közbe tudjanak lépni.
De kérdésem továbbra is olyanokhoz szól akinek van tapasztalata hasonló helyzetben.
azért mert elváltatok nem neki kell az összes fizetni valót fizetni csak a felét a másik felét neked kell kifizetned a saját tartásod terhére is !!! + természetben amit kell
a bírósági határozaton szereplő összegen felül az apának nem kell fizetnie semmit sem
és ne is várd el tőle
szerintem reális a 30-30 ezer
nem tudom hol eszik a gyerek de nekünk a suliban 9000.- a napi 3x-i étkezés !!!!
a KSH adatai és a bankok számításai szerint egy gyerek (18év alatti) havi költsége 68000.- forint (étkezés, rezsi rész, ruha stb....)
ennek majdnem felét fizeti az ex
menj be és kérd, bár sok esélyt nem látok rá hiszen nemrégen volt az utcsó tárgyalás és 2évente lehet kérni a gyt korrigálását (csökkentés vagy emelés bármely részről)
másik mivel nem itt dolgozik így simán kérhet olyan munkáltatóit ahol kevés a fizetése és ezt még leellenőrizni sem lehet mivel másik országban dolgozik (bár kérdés h a jövedelme után hol adózik)
azt h szóban mit mond az semmit sem számít
nekem a 2 gyerekre összesen fizet 30 000.-
az h jelenleg nem tudsz nekik félre tenni az nem veszi figyelembe a bíróság
megéltek, a gyerekek nincsenek veszélyben akkor nem fog megítélni többet
Szerintem nincs igazad!
2 gyereket nevelek anya vagyok!
Nálunk sose kapnak rossz minőségű ételt meg használt ruhát.És simán ki lehet hozni egy gyereket 60ezer ft ból.
Ugye ha tartósan beteg akkor a gyógyszerek legtöbbje ingyen van neki.
Nem szép dolog hogy a volt férjedből akarsz annyit kicsikarni,hogy spórolj.
Ő ne élhet normálisan?Nem választhat új párt?És nem lehet az új párjával gyermeke ?Vagy az a gyerek és a a család nem élhet normálisan?
Tudod mennyi kint csak az albérlet? 700 eurotol kezdődnek.
De teljesen a kérdésedre válaszolva ha 1700eurót kap kézhez akkor van esélyed.Viszont ha még abból jönnek le az adók akkor nincs .
És igen is az anya fizesse a felét nem csak az apa készítette el a gyermeket. Megáll az eszem azért nem csak a férfinek vannak kötelezettségei.
Az utolsó vagyok és a másodiknak szól.
Hozzám te ne szólogass, mert nem vagyok kíváncsi rád, idegbeteg liba.
Majd ha apuka is foglalkozik annyit a gyerekkel, mint az anya, neveli, mindennap vele van, akkor rinyálhat a "te is 30ezret adsz hozzá" témában, addig meg nincs ás dolga a fizetésen kívül:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!