Titeket is állandóan nyaggat a család mindennel, amit elvileg tanul (ta) tok?
Pl. mikor épp csak elkezdtem jogra járni az összes rokon mikor meghallotta, folyton ezzel kezdte: ú figyelj már, van ez a ház, és akkor mikor megörököltük... blablabla vagy és akkor elváltak, de most nem látja a gyereket és akkor most mit csináljunk blablabla Ezt kb. az első héttől nyomták, mikor még semmi "jogos" dolgot nem tanultunk azon kívül, hogy mit csináltak Mezopotámiában pár ezer éve.
Később, mikor már tényleg el is jutottunk ilyenekig, akkor meg nem értették meg, hogy nekem az nem elég, hogy ő a kacifántos hülyeségét elmondja 5 mondatban, valószínűleg rosszul, félremagyarázva, kihagyva fontos részleteket és kb. egy fél-egész mondat különbség is azt jelentheti, hogy tök más lesz a válaszom és egy-egy jogeset megoldásos házival internet előtt, ahol tudjuk nézni a jogszabályokat sokszor akár 3 órákat is eltöltünk. Csak nyomták "de hát csak úgy mondd már meg, na, szóval most akkor hogy lesz, mi lesz..mondom, van ez a ház és a Magdika..."
A másik nagy még a fordítások. Több nyelvet tanultam anno, de van amit nagyon elhanyagoltam belőle, nem azt mondom, alapjában véve megértem, szótárral a bonyolult dolgokat is, de nem mindhez van szótár betárazva itthon, ennek ellenére rendszeresen megtalálnak 10 oldalas szakmai szövegekkel, hogy jaj ugyanmár gyorsan fordítsam már le, biztos az nekem semmiség.
A harmadik kedvencem pedig szintén a nyelvtanuláshoz kapcsolódik. Sokan laknak külföldön a családból így a gyerekek kétnyelvűek. Na mikor hazajönnek, akkor a szüleim cirkuszosat akarnak velem játszani, hogy jaj beszéljél vele angolul/németül/máshogy. Mikor a gyerek ugyanúgy beszél magyarul, mint aki itt lakik.
Nekem a tököm ki van néha a családommal, meg az ismerősökkel. Nektek nincs ilyen?
Egyik barátnőm meg programozó és mikor valakivel beszél és ez feljön, akkor egyből jönnek neki azzal, hogy ú figyelj már a laptopom egy csomószor magától kikapcsol meg kiírja, hogy ez meg az... mintha számítógép szervizes lenne. :D
Az emberek már csak ilyenek :)
Én is programozónak tanulok, erre mikor múltkor diákmunkán voltam (sajnos még nem szakmain, ahhoz nem tudok eleget), akkor megjegyezte az egyik ott dolgozó (kedvesen persze), hogy az entert ütögetni biztos jobb lenne :D :D Kb. ennyi jött át neki abból, hogy web-programozónak készülök.
Párom is programozónak készül (illetve neki már csak a papír kell), és a család folyton azt várja tőle, hogy az ezeréves szar nyomtatót megjavítsa, mert hát ez a szakmája :D
Most nagyon elgondolkoztam a kérdéseden....
Lehet, hogy a gyerekeimet is zavarja, ha a számítógép
használatáról kérdezek.. Nem mutatják, hogy hülyeség volt még a kérdés is. Néha azért pislognak.
De engem soha nem zavart, ha megkérdezik, hogy kell csinálni a madártejet. Ki tudjuk-e fizetni a kollégiumot.
Telik-e nekünk arra, hogy jogosítványt szerezzenek..
Nyelvvizsga előtt kéne pár plusz óra..
Kocsit szeretnének, de csak tragacsra telne, tudnánk-e segíteni.. Mert szerintem erről szól a CSALÁD.
Nem csak kapni, adni is illik. Ha mást nem, jó szót, segítséget, megértést.
Ez nálam is gyakori esett.
Én programozó leszek egyszer /talán/ és már most azt csinálja pár ismerősöm, hogy néz már rá mi lehet a baja és a társai.
Igaz én csak 16 vagyok, de remélem nem baj ha válaszolok.
Vendéglátós suliba járok. A nagymamám szilveszterkor berángatott a házba, hogy nézzem meg jól van-e a terítés, válasszak poharakat, nézzem meg a kaszinótojásokat, hogy jók-e. 10 percre rá hív a barátnőm, hogy menjek már oda mert nem tudja milyen poharakat tegyen ki. Általánosságban meg kb. mindenki elvárja, hogy min. 40 receptet tudjak fejből és ha megkínálbak valamivel részletes leírást és vélemény várnak tőlem.:D
A másik pedig, hogy a hobbim a fotózás. Mindenki ide-oda hívogat, hogy jajj gyere el neked csak úgy is a gombot kell nyomogatnod....Arra persze nem gondolnak, hogy utómunka is van a képekkel ami nem pár perces meló.
jajj ilyet kiírt más is, hogy gyógyszerésznek tanul asszem és az anyósa kérdezgette hogy fejfájásra mit vegyen be mert biztos tud valami különlegességet :D ő is ki volt akadva.
amúgy baromi zavaró lehet, de próbáld meg elviselni..
egy kábelszolgáltatónál dolgoztam telefonos ügyfélszolgálaton kb 2 évet. a 160 km-re lévő nagyapám felhívott, hogy rossz a tv-je, mi baja :))))
de a szüleimnek is azóta én intézem az ilyen jellegű dolgokat. pedig nem velük élek. mindegy, engem nem zavar, így tuti nem vágják át őket :)
Engem nem szoktak szekálni, vagy legalábbis nem érzem annak, nem tudom. A szüleim mérnökök, én is annak tanulok, bár teljesen más irányban. Az első években sosem piszkáltak, hogy "jaj neked ezt már tudnod kéne", vagyis nem emlékszem rá.
Másfél évem van már csak hátra, mostmár azért jobban átlátom a dolgokat, így már igyekeznek szakmai beszélgetéseket kezdeményezni. Volt, hogy apu hazahozott egy "problémát" a cégtől, ami kicsit az ő szakterületükhöz is tartozott, kicsit az enyémhez is. Együtt megoldottunk.
Persze olyan is előfordult, hogy tervezzek meg egy darupályát "feketén", amihez akkor még közöm nem volt. Nem mertem! Elképzelésem volt hogyan lehetne megcsinálni, de azért ember életekkel és rengeteg pénzzel legozunk, úgyhogy inkább nem... Nem vettem a szívemre és az is megértette, aki megkért a melóra, így nem volt kellemetlen a szitu.
Itt valaki írta, hogy cikinek tartja megkérdezni a gyerekeit számítógépes dolgokról. Szerintem nem teljesen erről van itt szó. Én nagyon szívesen segítek a szüleimnek amiben csak tudok, de valószínűleg engem is frusztrált volna, ha első félévben már felhőkarcolót akartak volna terveztetni velem! :)
Én pénzügyet és számvitelt tanulok az egyetemen, de engem szerencsre csak anyám nyaggat, de ő elég bunkó módon. Sokszor jön a banki papírjaival, amit valami probléma miatt a bank bent csak az ő részére adott ki valami papírt a bank saját programja alapján. Még életemben nem láttam olyat, kb. annyi volt, hogy egymás mellett voltak számok és azok valami szorzók voltak. Na de mind1, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy anyám nem érti meg, hogy nálunk a suliban nem tanítják a bankok, cégek saját programjának használatát. ezek nem is nyilvánosak, csak az ott dolgozók használják. De anyám nem érti meg és akkor jön az, hogy mekkora ididóta vagyok, semmire se megyek a szakkal, meg mi a f*sznak járok én oda és rám vágja az ajtót.
Én szívesen segítek, amit tudok, mert azért jól tanulok, de anyámat utálom ezért.
A családomnak többször segítek kérelmeket, nyomtatványokat írni, biztosítási ügyeket intézni, előfizetéseket rendezni, mert szerintük értek hozzá, de egyébként baromira nem az én területem, az autóiparban dolgozom, és gazdálkodási mérnök leszek.
Emellett tanultam építészetet, abban inkább kérnek segítséget. Hogy bővítsenek, melyik falat bonthatják vajon, kiszámolnám-e mennyi vakolóanyag kell a házukhoz, tudok-e körülbelüli árakat mondani, stb.
Azon kívül, hogy az én tanácsomra szigeteltették a nagyszüleim a nyaralójukat, apukám munkatársa szintén az én tanácsomra hagyatkozva építtette át az autószerelő műhelyét, és a családban többen is az én terveim alapján készítették el a belső átalakításokat, és a fent említett dolgokat a szüleimnek megcsinálom, senki sem nyaggat.
A papírmunkában természetes, hogy segítek, hisz egy család vagyunk, a többit pedig hobbiként fogom fel, az ilyen jellegű dolgokat nagyon szeretem. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!