Mit csináljak már apámmal?! Ha beszólnék neki segítene?

Ez rémes!... 8-[]

Egyszerűen rémes, ahogy az apádról írsz!!!

Elkeserító számomra, hogy emberek ÍGY viselkedhetnek a családtagjaikkal...

(egy anyuka vagyok, 2 kamasz gyerekem van)

A "beszólás" nem igazán old meg semmilyen problémát. A helyzetet inkább elmérgesíteni szokta. Lehet, hogy akkor pillanatnyilag elfogna egy olyan "dejólmegmondtamvégreezjólesett" érzés, de ez nem lenne hosszú életű, valószínűleg csak apád válaszáig tartana.

Abban, hogy nagyon rosszul érzed/érzitek magatokat ebben a helyzetben teljesen igazad van. A szüleidről is lehet véleményed, de nem igazán ítélheted meg őket, különösen ilyen egészségügyi kérdésben. A szülőktől tanulni kell, vagy azt, hogy hogyan csináld majd magad is, vagy azt, hogy hogyan ne csináld, majd, ha saját családod lesz. A mostani helyzetedben még nem tudod beleélni magad az ő helyzetébe (szívből kívánom Neked, hogy soha ne is kelljen szembenézned egy ilyen betegséggel, ill. apukád esetében emellett némi jellembeli hiányosságról is szó lehet). Nem tudhatod, neki ez az állapot milyen küzdéseket hoz nap, mint nap. Elképzelhető, hogy a reakciói már a saját tehetetlensége miatt érzett harag/ingerültség/düh folyománya, ezektől nagyon nehéz megszabadulni. Sok olyan beteg ember van, aki kórosan ragaszkodik is a betegségéhez, már nem is tudná, nem is akarná megtanulni, hogyan kellene élnie nélküle. A cukorbetegség nagyon sok olyan tünetet produkálhat, ami alááshatja egy ember önbecsülését (egy férfiét talán különösen). Apukád esetében ez elég sokrétű, egyrészt tagadásban van azáltal, hogy úgy csinál, mintha nem lenne ez a betegség, nem hajlandó diagnosztizáltatni, s ennek eredményeképpen KEZELTETNI magát, ugyanakkor lustaságát önigazoló módon bújtatja a betegség mögé. Saját magának elegendő ez az indok és talán el is várja, hogy mások is így gondolják. Ha rendesen kezelnék, e mögé már nem bújhatna, fel kellene vállalnia napi szinten a küzdelmet az életéért és a családja megélhetéséért. Ehhez azonban vajmi kevés az önbizalma, küzdeni akarása. Nagy valószínűséggel valamilyen mélységű depressziótól is szenved, ami korántsem oldható meg - a kívülállók szemében egyszerűen alkalmazhatónak tűnő - puszta elhatározással. Ebben az esetben az embernek pont az a része betegszik meg, ami más betegségnél a túlélési vágyat ébreszti fel, nagy bajban, komoly betegségeknél gyakran találkozunk szívós élni akarással, az életösztön gyógyító erejével. Depressziónál ebből amolyan önsajnálat lesz, seckojedno érzés és különben is mindenki menjen a francba, mert senkinek sem olyan nehéz az élet, mint neki.

Ebből az állapotból kimozdítani valakit vagy egy olyan személy segítségével lehet, aki nagyon fontos az illető számára (aki többnyire azzal teheti a legtöbbet, ha sikerül orvoshoz juttatnia őt), vagy egy igazi profi szakember segítségével.

Neked és édesanyádnak nincs könnyű dolga, az anyagi függés sokszor kényszeríti az embereket hasonló helyzetbe, de ezzel annyit tudsz tenni, hogy tudomásul veszed és eltűröd, vagy igyekszel változtatni rajta.

Annyit mindenesetre tanulhatsz a helyzetből, hogy így nem szabad csinálni, saját életeddel majd a Te gyerekednek kell majd példát mutatnod, hogy neki majd ne legyenek a tieidhez hasonló gondjai. (Pontosan nem tudhatod, hogy édesapádnak milyen élete volt, milyen példája volt, amiből tanulhatott, mi vezetett idáig. Lehetséges, hogy az ő körülményei mellett még mindig a lehető legjobbat hozta ki önmagából, bár szenvedő félként ezt nagyon nehéz lenne belátni, még bizonyítékok során át is.)

Vagy orvoshoz kell vinni, vagy a végrehajtó fog csöngetni. Lehet lelkizni, de az életben a gyors cselekvés a mentőöv. Mire vársz? Majd tanulhatsz belőle? És addig?

Ha beteg, indítsátok el a leszázalékolását, nyugdíjazását, ha meg nem akkor dolgozzon. Ha nem dolgozik, ne sírjon, de ilyen helyzetben hitelkártya????? Egyenlő az öngyilkossággal.

Ussetek agyon! Mas megoldas nincs. Az ilyen ember (nem is ember)semmire se valo, szegeny anyukad es te es ha van tesod persze.

Mas ember azt sem tudja mennyit dolgozzon hogy egyrol a kettore jusson a csalad, es apad meg?

Probald meg anyukadat rabeszelni, hogy kikoltoztok Angliaba, ott legalabb lenne penzetek, nyugalmatok. Persze apad nem jonne am!!! Elobb el kellene valni tole, es a hazatokat eladni, ha a tietek. Vagy alberlet?

A hazbol lenne annyi penze anyukadnak, hogy kikoltoznetek, es kint mint egyedulallo, dolgozo szulo meglennetek, hidd el sokkal jobban, mint otthon! Angliaban mashogy mukodik minden. A suli ingyenes, es nemcsak csaladi potlek hanem masfajta tamogatasok is vannak a csaladoknak. De ez csak akkor mukodik, ha anyukad elval a lustatol, es felpakol teged es kikoltoztok.

En agyonutnem a lustajat, pffffff...