Hogyan lehetne békésen lelépni? ( bővebben lent )

Nem olvastam végig a kommenteket, csak leírom az én tapasztalatom.

Mintha csak a volt pasim írta volna a kérdésedet. Ő is huszonéves korában ment ki külföldre hivatásos első osztályú sportolóként és otthagyta az iskolát, lakást a klub állta, kapott valami fizetést a sportért és néha csepegtettek neki valami kis munkát is. Aztán 30 éves korára tudod mi lett belőle? Meglepő módon egy sportoló, akinek a lakását fizeti a klub, kap valami fizetést a sportért és néha adnak neki egy kis munkát is. Gyakorlatilag egy nulla és veri a mellét a nagy semmire. Van több más ilyen érettségivel szerencsétpróbáló ismerősöm is, mind babysitter, takarító, handyman, raktáros és hasonlók. Ezzel a munkával el lehet élni egy darabig, de 30-40 évesen már kevés lesz.

Ehhez képest én, mikor kijöttem külfödre, előtte befejeztem az iskolát, bár már nagyon ki akartam jönni. Itt a végzettségemmel és nyelvtudásommal először egy 4 órás munkát kaptam (de nem 1000 EURért), majd 1 év múlva egy teljes állást. Majd rá pár évre megint egy jobb pozíciót és így tovább. Jelenleg egy nagyon jól fizető állásom van amit imádok, full extrás életbiztosításom, nyugdíjelőtakarékosságom amivel a hitelképességemet növelem, vettem egy házat és családot alapítottam. Ez persze nem azt jelenti, hogy én csinálom jól és nincs más lehetőség, de az tény, hogy az érettségivel szerencsét próbáló "na majd én megmutatom" fiatalok közül nem ismerek egy sikeres embert sem.

Nem azt mondom, hogy ne menj ki külföldre! Igenis menj és telepedj le ott. De ne a semmire könyörgöm, mert 10-20 év múlva ugyanúgy a semminél fogsz tartani. Ja és persze az örgöd mindig a részletekben van (biztosítás, adó, nyugdíj, munkavállalási engedély ha kell, egyéb hivatalos költségek, ezekre is mind rá kell kérdezni a munkáltatódnál).

Neked annyiban van igazad, hogy egy jó lehetőséget kínálnak, ami MOST megoldaná az életedet anyagilag, és sikerélmény szempontjából is. A szüleidnek pedig abban van igaza, hogy a sportolás nem egy szakma. Az élsportolókat a világon mindenhol a tenyerükön hordozza a klubjuk, csapatuk, a rajongóik...AMÍG HOZZÁK A SIKEREKET. Mert addig jelentenek dicsőséget, és bevételt. Szívszorító, amikor egykori bajnokok, akik az egész életüket a sportágukra áldozták, nyomorognak, és szó szerint éheznek. De valahol sajnos érthető... Ez főként azokkal történik meg, akik a siker fényében, egy percig sem gondolkodtak azon, hogy mi lesz, ha jönnek a fiatalabb tehetségek, ha egy sérülés véget vet a pályafutásuknak, vagy egyszerűen csak kiöregszenek abból, amiben tehetségesek voltak.

A szüleid attól féltenek, hogy szakma és végzettség nélkül, egyszer csak véget ér ez az álom, és ott állsz majd huszon-, harmincévesen mindenféle háttér nélkül. Ezt a félelmüket csak úgy tudod eloszlatni, ha a sportteljesítmény mellett valóban fel tudsz majd mutatni valami olyan szakmát is, ami "eltart", és biztonságot ad.

En 2 eve leptem le otthonrol külföldre, ugyanugy 20 eves voltam, mint te. Megrendeltem a jegyemet, kinyomtattam es az orruk ala dugtam, hogy mar en igenis megyek. Ha szeretnek akkor barmikor kijöhetnek hozzam, de en megyek es lehet, hogy sirva fogok haza menni, akkor majd a fejemhez vaghatjak, hogy "latod kislanyom en megmondtam", de amig meg sem probalom soha nem tudhatom meg, hogy sikerülni fog-e. Az elsö 3 honap iszonyatos volt, baratok, csalad nelkül, de anyueknak sose mondtam amikor beszeltünk, viszont tölük mindig azt hallgattam, hogy menjek haza, ök ezt nem birjak, nekik nagyon rossz, hogy nem vagyok otthon, stb... Lenyugodtak. Evente 2x megyek haza 10 napra csak, akkor meg varnak mint a messiast, neha meg megemlitik, hogy költözzek haza jobb lenne nekem, de mar elengedem a fülem mellett. Pedig az elejen volt nagy kiabalas, amikor letettem a jegyet, hogy megyek, meg a repterre se jöttek ki velem, amikor költöztem elmentek ketten par napra otthonrol, hogy latniuk se kelljen amikor kiköltözök, most meg mar minden uton szembe jövönek ujsagoljak, hogy milyen büszkek a lanyukra, hogy egyedül is meg tud allni a sajat laban es ez csakis az Ö nevelesüknek köszönhetö...

Amiert leirtam neked: Menj, ne gondolkozz, meg fognak bekülni vele es idövel meg büszkek is lesznek rad, de tartosan nem fognak haragudni rad!