Mióta megszületett a gyerek, én nem létezem. Tanács?
2 éve voltunk együtt, mikor hülyeséget csináltunk és a barátnőm terhes lett. Sokat gondolkodtunk, hogy mi lesz, ha még minden haverunk bulizik, tanul, mi hasonlóan totál éretlenek voltunk, de végül megtartottuk és a szülei is elég sokat segítettek, (az enyémek már nem annyira, mert Kanadában élnek, mindegy). Lényeg, hogy mióta lett egy fiam, aki lassan 1 éves, már semmi sem ugyanaz és ezt nehezen viselem. A lelkem mélyén még mindig ugyanaz vagyok mint 1 éve és sokszor nem vagyok elég felnőtt, hogy azt csináljam, amit kéne.
Zavar, hogy nem érdekli már, hogy mit csinálok, régen mindig érdekelte a munkám meg a terveim, most meg csak rám hagyja, hogy csináljak, amit akarok. Nem az, hogy sokat veszekszünk, csak nem érdeklem annyira és ez gáz. Mit tegyek?
"Gyerekkorom óta lepasszoltak a szüleim és inkább mindent megkaptam, elkényeztettek, csak ne kelljen velem foglalkozniuk, szóval megszoktam az egyedüllétet, de attól még belül valami hiányzik és ezt az űrt csak ő tudta mindig betölteni."
És a saját gyerekednek ugyanezt akarod? Mert eddig mindenről volt szó, elsősorban a karrieredről, de arról, hogy mit csinálsz a kicsivel, nem nagyon...
Szia!
Érdekes, a válaszaid és a kérdésed alapján nem 23-nak mondanálak, hanem 18 évesnek. Ahogyan előttem is írták, szerintem örülj annak, hogy a barátnőd enged neked teret, hogy felépítsd a karriered, megteremts a családodnak a megfelelő életkörülményeket. Ha azt szeretné, hogy ne menj sehova, legyél mindig, minden percben otthon amint végeztél a munkával, akkor az lenne a bajod, hogy bezár és korlátoz..
Attól még mert a szülők sokat segítenek, nem azt jelenti, hogy nem kell felnőni a gyerekneveléshez, főleg ha már bevállaltátok! Gondolj bele, hogy a barátnődnek sem volt könnyű megélni az anyaságot, szép dolog a gyermek születése, de azért nem egy álom a 9 hónap várandósság sem. Ameddig nem alakul ki a napi rutin, addig még nehezebb összeegyeztetni a dolgokat, ameddig ilyen kicsi a gyerek, nagyon sok energiát, odafigyelést igényel.
Arra nem gondoltál, hogy talán a párodnak nem az a legfőbb témája, hogy te merre voltál a haverokkal, és milyen jól eltöltötted a szabaidőd?
Valamint könnyen megeshet, hogy valahol tudat alatt, bántja a dolog, hogy míg te folyamatosan tervezel, előrébb jutsz, ő egy helyben toporog, jelenleg a gyerek ellátása, nevelése a fő feladata, holott ő sem így képzelte el az életét 1 évvel ezelőtt, és ezért nehezen hallgat meg téged, talán még fáj is neki a dolog, hogy míg te élet az elképzeld életed, ő ezt nem teheti.
Én egy jó alapos beszélgetést javaslok, ahol elmondod neki őszintén a problémádat, és rákérdezel, hogy miért van ez így, vagy miért érezheted így? Biztosan fogsz választ kapni, és máris megvan a kiindulópont, hogy helyrehozzátok a dolgokat!
22/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!