Mit teszel ha tudod végképp nem fogad el a másik család?

Második vagyok,nem,ez szerintem sosem változik.

Nekem is szerencsém van, mert a férjem kiállt mellettem, és megmondta a testvéreinek is, hogy egyrészt őt ne próbálják bevonni, meg manipulálni,másrészt hagyjanak békén. Illetve akkor mindkettőnket.

Nálunk két gyerek van, én nem akartam, hogy ez legyen,de igen,amúgy arragyúrnak, hogy szétmenjünk. Nekem azt mondta a férjem tesója, hogy hát látták ők, hogy jól megvagyunk, aztán mikor jött a baba,kénytelenek voltak beletörődni, hogy együtt maradunk.

Mondtam, köszi...:):):)

Aztán mikor megszületett a második gyerkőc, a tesója felhívta a férjemet, és gratulált, majd közölte vele, hogy jó lenne,ha elgondolkozna a dolgokon,mert ha majd elválunk, hozzájuk nem mehet majd lakni.

Ezen már csak röhögni tudtunk (utólag, mert egy pár órás baba mellett a szülők válásáról beszélni szerintem nagyon ízléstelen) hogy mennyire szánalmasak.

5. vagyok.

igen, nálunk ez működött. párom anyukája, apukája és tesója egyaránt kiutátak, most pedig mindannyian láthatóan igyekeznek normalizálni a helyzetet. most várom az első babánkat, de még a jóhír előtt bekövetkezett az enyhülés, tehát a kettő között nincs összefüggés. úgy veszem észre, h a párom anyukája sűrűn érdeklődik a baba felől, de engem nem hív soha, mindig is a párommal tartotta a kapcsolatot, azóta is. az megint egy másik fejezet lesz, amikor már megszüetik a baba, hiszen akkor nem lehet egymást olyan könnyen megkerülni és a páromra bízni a közvetítést, de ez még a jövő zenéje és én megtanultam, h nem kell előre aggódni. nagyon közeli viszonyban biztosan nem leszünk, de rajtam nem fog múlni, ha továbbra is intelligens emberek módjára tudnak hozzáálni a dologhoz, akkor én el tudom képzelni, h egy normális anyós meny, illetve unoka-nagymami kapcsolat fog kialakulni köztünk. tehát szerintem nálunk lehet rá esély, h jobbra fordulnak a dolgok. nyilván mindig lesz távolság (ezek után tudatosa fogom is tartani, mert kétszer nem lépekugyanabba a folyóba), nem leszünk kebelbarátok, de attól még lehet rendezett a viszonyunk.

Évekig próbáltam megérteni, közeledni, jót tenni.

Aztán jött az elkeseredés, majd a harag.

De már hosszú évek óta az a bevált módszerem, hogy egyszerűen nem veszek róla tudomást.

Párom jár hozzájuk, én (és a gyerekek!) csak a sátoros ünnepeken. Ha találkozunk, kis jópofizás, és mindenki megy a dolgára. Nem érdekel.

Úgy érzem, tettem annyit az asztalra, hogy értékeljenek pozitívan. Ha nem kellek, hát nem.