Mi a helyzet, ha a párom múltjával nem tudok megbékülni?

Vagy valaki mondja el, hogy lehet vele megbékülni, és az elfogadáson túl valami új megoldást javasolhatna.

A párom 8 évvel idősebb nálam. Először 18 évesen lett apuka, azzal a gyerekkel nem sokat foglalkozott, csak fizetett utána, jó sokat, mert jó szakmája lett. Aztán egyszer míg egy nővel épp szakítottak és nem voltak együtt, egy másik terhes lett, de az nem akarta megtartani, pedig addigra gyerek téren benőtt a feje lágya. Ezért újra összejött azzal, akivel nem volt annyira jóban, aztán az is rögtön terhes lett, de ő meg is akarta tartani, pláne mert addigra látványosan gazdag lett a párom, a párom meg örült, hogy ha jó kapcsolata nincs, legalább lesz egy gyermeke. A kapcsolat tönkre ment, de a gyerekkel többet foglalkozik, mint az anyuka és nagyszülők együtt, talán túlkompenzál, bár anyagilag tönkre ment más okból, a gyereknem mindent megad. Aztán jöttem én, minden téren kiegészítjük egymást, hihetetlen hogy egymásnak lettünk teremtve. Csak nem bírom elfogadni, hogy a 4. nő lennék aki terhes lenne tőle, pedig 5 éve együtt vagyunk, de folyton azt érzem, hogy neki ez már nem lenne akkora szám, csak egy a sok közül. Erre rátesz egy lapáttal az is, hogy az anyja nem fogad el, mert én nem vagyok a már meglévők anyja, csak egy barátnő (élettárs), aki miatt nem minden van a gyerekével a fia, hanem csak majdnem minden nap (félreértés ne essék, addig az anyjánál van). Most mit csináljak, hiába mondja azt a párom, hogy ő most először gondolja, hogy akivel együtt van, attól szeretne gyereket, de úgy érzem magam, mint aki sorszámot húz.

Ja és tisztességes, magyar családból származik, csak szerinte az élet ezt dobta neki, én meg fogadjam el, hogy tökéletes sosem lesz.

Hogy tegyem túl magam? Egyáltalán tegyem?