Szerintetek normális, ha egy apa megüti a gyerekét annyira, hogyha a lány másnap megérinti a fejét, fájni fog neki?

Azért, mert ráüvöltöttem, mikor az volt a baja, hogy eszek, mert nem mentem el vásárolni velük - egyébként nem is szóltak, és mindig akkor mentek el, amikor én elmentem. Legutóbb pedig még nem mostam ki a ruhámat, ezért bent maradtam, mikor áthívta az egyik barátját.

És külföldön vagyok, anya meg pár hónapja elutazott, mert ott kellett dolgoznia. És nem akartam felzaklatni, meg amúgy sem veszi komolyan. Ezért is kérdeztem, meg mert a testvérem szerint kiharcoltam, hogy megüssön. De én nem tudom... Az apukám pszichológus... ezért sem értem ezt az egészet.

Rendben van. Köszönöm. ^^ Végül is lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgokat. Csak nekem egy kicsit durva volt, hogy megütött egymás után többször is, miután felsikoltottam. Meg a testvéremet azért sem vettem igazán komolyan, mert ő meg néha azt szokta mondani idegesen, hogy legszívesebben leütne, csak mert beszélgetek vele könyvekről stb... De ő meg amúgy sem gondolja komolyan szerintem. :)

A beszélgetést meg szerintem nem nagyon tudnám megcsinálni, mert nem igazán tudok jól azon a nyelven... De, majd megpróbálok valamit... Csak nem jó ez a dolog, hogy folyamatosan azt hallom, ahogy sérteget engem... és, ha valami baja van velem, nem is velem akarja megbeszélgetni, és sokszor csak annyit látok a dologból, hogy teljesen indoktalanul dühös rám... És igazából néha olyan érzés, mintha teljesen mindegy lenne, mert bármit mondok, azt hiszi róla, hogy hazugság... Vagy olyan tulajdonságokat, gondolatokat tulajdonít nekem, amikre még csak nem is gondoltam, szerinte viszont mégis... De a legrosszabb, hogy én próbálom elfelejteni a dolgokat, és egy csomószor sikerül is, de az érzés akkor is bennem ragad...

Bocsánat ez nagyon szánalmas volt, amit mondtam, de tényleg ezek vannak. És még egyszer köszönöm a tanácsot! :) Remélem csak én reagálom túl a dolgokat.

Rendben van. Megpróbálom. Csak már kezd egyre nehezebb lenni, tegnap még felmenni a lakásba sem mertem, nemhogy megbeszélni a dolgokat... Csak a gond az, hogy legtöbbször akkor ideges, amikor egyáltalán észrevesz, és megpróbálom a testvéremet is kivenni a képből, csak néha nehéz, mert valamikor szükségem van valakire, akinek elmondhatom ezt, és azt mondja, hogy "minden rendben." De ez szinte sose történik meg. Meg mindig is érzékeny voltam az erőszakra, régebben, ha meghallottam, hogy valaki veszekedik - még ha nem is velem - azonnal rosszul éreztem magam, így meg nem tudok mit csinálni. Máskor is volt már, hogy mondjuk otthon voltam, beléptek az ajtón, jó kedvük volt, és amit meglátott, hirtelen dühös lett... Ráadásul annyira különbözünk, hogy nem is tudunk miről beszélni. Vallás, érdeklődési kör stb... Semmi nincs amiről tudnék beszélni, és nekem csak a dühös hangnemmel és az erőszakkal szokott bajom lenni, ezért is lenne jobb, ha megtudná nyugodtabban mondani, hogy mi a baj. Egyszer volt is, hogy megbeszéltük, és egy ideig minden jó lett, és megcsináltam azt, amit kértek tőlem, de a legfurcsább az volt az egészben, hogy elfelejti... Hiába csinálok valamit jól, mert egész egyszerűen elfelejti és a szememre vet olyan dolgokat, amiket igazából megcsináltam... A kor, amit mondtál az igaz, csak az a gond, hogy nekem ilyen nincs, hogy "lázadni" akarok stb... Ha elfelejtek valamit megcsinálni, az nem azért van, mert úgy gondolom, hogy azt másnak kéne megcsinálni helyettem vagy ilyesmi, hanem mert egyszerűen szétszórt vagyok, és rengeteg minden jár a fejemben, de ezt már egyszer elmondtam neki... Hogyha valamit nem csinálok meg, akkor szóljanak nekem, mert lehet én nem vettem észre, vagy kiment a fejemből...

És köszönöm a megértést. ^^ Abban egyetértek, hogy lehet néha egy kis pofozás nem árt, bár sose szerettem, de ezt még értem, ilyen már előfordult, de az egyáltalán nem volt olyan durva, hogy utána napokig, vagy akár órákig azon rágódjak.

Igaz, így még jobb. :) Mert végül is a legjobb barátnőmnek nem mondhattam volna el, túl messze van és csak felzaklattam volna, a többi embernek meg pláne nem, mert az már kibeszélésnek számítana. Így pedig valamennyire pártatlan néző pontból is láthattam a dolgokat. :) És remélem, hogy sikerülni fog a dolog, és tényleg csak az a gond, hogy szinte teljesen idegenek vagyunk egymásnak, meg az eltérő érdeklődési kör. :) Na, de majd meglátjuk, hogy fog sikerülni. Amint kicsit összeszedtem magamat, megpróbálok vele beszélni, hátha sikerül. Arra mondjuk még nem gondoltam, hogy lehet azért ideges, mert már szinte felnőtt vagyok. Én szinte mindig egy könnyen kiismerhető embernek tartottam magamat. :) De végül is lehet, hogy tényleg csak ezért van.

És jó volt most ezt így megbeszélni valakivel. :) Kicsit féltem, hogy kapok pár durva véleményt vagy valamit, mert néhol láttam, hogy miket írtak emberek, de szerencsére nem ez volt. :)

És minden jót neked! ^^