Lemondott a Családjáról a büszkesége miatt? Miért beszél a pénzemről? El sem tudja képzelni, hogy lehet úgy szeretni, hogy belebetegszel? Miért nem érti meg, hogy együtt nem kaphatjuk meg Őket?

SZEDD MÁR ÖSSZE MAGADAT!!!!!!!

Itt mindenki SEGÍTENI akar rajtad azzal, hogy orvoshoz küld!

A te bajod az, hogy te nem akarsz gyógyulni és nem akarod a gyerekeidet sem. A "párodat" akarod, és azt hogy megalázzon, hogy sajnálhassanak! Te önző vagy és csak a saját nyomorodat szereted! Te nem vagy sem anya, sem társ.

Ne haragudj, nem olvastam vegig, amit irtal, csak raneztem... Kedves Kerdezo! Neked 0 az onbecsulesed! Hogyan is tudnal valtoztatni a dolgokon, ha mindent es mindenkit nagyobbnak kepzelsz magadnal? Emlekezz vissza a sikereidre, amikor valtoztattal valamin, barmilyen kis dolog is volt az..... Ember vagy, kezeld magad emberkent! Ha osszetortel, epitsd fel magad ujra! Mashogy nem megy. Csak Te(!) tudsz segiteni Magadon... es csak aztan fogsz tudni a gyerekeiden.

Nezd meg, mit irtal! Kiemeltem neked az emberekre utalo szavakat (amik nem mondat eleji szavak voltak):

páromnak Családjáról nálunk Barátainak Családjáért Családjáért Lányunkat Ő velem Lányunknál Lányunkat Őket Anyámnál Gyermekeimet Anyámat engem Ő enyém Övé Övé nekem Neki enyém Gyermekeit Neki bennem Ő Nála nálam Neki velem Gyermekeimet Őket Anyámnak Tőle én Neki Lányunk Apa Aki Gyermekeiről Őket Lányunktól Őt én Övé én Neki Őket Barátainak Ő Neki tőlem Tőle Gyermekeinket Ő Családja családbarátot Ő Családjára Ő én

Erre mit szolsz?

Egyet mondok neked. Hetek kérdése szerinted, hogy visszakapd a gyerekeket. Azt képzeled, senki nem fog rájönni, hogy visszaestél? Te tiszta hülyének nézel mindenkit.

Ugyanúgy el fogják venni őket tőled, az is lehet, hogy végleg, és akkor is csak és kizárólag saját magadat hibáztathatod, hogy nem tetted meg időben azt, amit kellett volna.

Arról nem beszélve, hogy megint nem lesz anyjuk, ahogy most sincs, tudnak róla, de nincs velük, és megint újabb traumát fogsz nekik okozni. Egy idő után tényleg nem lesznek rád kíváncsiak a gyerekek, mert biztonságra, állandóságra, rendszerre és szeretetre vágynak, te pedig ezt képtelen vagy megadni nekik. Kibújsz minden kötelezettséged alól és most is azt várod, hogy mások, mi oldjuk meg a bajodat, mert olyan választ vársz, amitől hopp! minden bajod elszáll és megint rózsaszín köd lesz.

Ilyen válasz nincs, sem itt, se máshol, és soha nem is volt, úgyhogy ne is várd, és ne minket okolj azért, mert nincs. Ha eleve nincs, akkor nem mi vettük el.

Jó lenne, ha ezeket belátnád, nem pedig minden hozzászólás ellen hadakoznál, csak, mert nem ilyet vártál. Ha tudod, milyen választ vársz, minek teszel fel kérdést? Van itt már mindenféle válasz, neked egy sem jó. Neked semmi sem jó. Te sem tudod, mit is akarsz. Akkor előbb azt döntsd el, írtam előbb, válassz.

Sajnálom a piciket. Nem véletlenül nem akartak hozzád világra jönni, ugye tudod? Legalább ez észhez téríthetne.

Szerintem érezték, hogy nem vagy rájuk felkészülve. Hogy te magad sem vagy rendben.

Próbálj meg megtanulni elengedni dolgokat, személyeket. Pl. fentiek miatt a kicsiket. Nagyon sajnálom, tényleg, de akkor is azt gondolom, nem lett volna jó megszületniük. Most biztos nem.

Én egy igazságot tartok mindig magam előtt az emberekkel kapcsolatban: sosem ragaszkodok olyanokhoz, akikkel egyoldalú a kapcsolatom, magyarán csak nekik van rám szükségük, nekem meg nem, és így csak a vérem szívják - de ugyanezt alkalmazom fordítva is: aki kilép az én életemből, arra nincs szükségem. Boldogulunk egymás nélkül.

Tudod, vannak emberek, akikre egy életen át szükségünk van, és ott is vannak velünk. És vannak olyan emberek, akikkel azért találkozunk, mert életünknek csak egy bizonyos szakaszában van dolgunk egymással. Neked ilyen lehet a gyerekek apja, a gyerekek miatt volt jelen, de most már nincs rá szükség, ő is érzi, hiszen kilépett.

Személyes példám: nekem 9 és fél évig tartó kapcsolatom szólt a nagy semmiről, csak rosszra emlékezek belőle. De sok mindent tanultam is abban az egy évtizedben, és ha az az egy évtized nincs, és nem úgy történik, ahogy történt, soha nem találkoztam volna a férjemmel, aki a kislányom apukája. Nagyon sok idő volt az a sok-sok év, és sok szenvedés, de ma már azt mondom, megérte, nem bánom. De túl kellett lépnem rajta.

Én is vagyok úgy embereknek, hogy szükséghelyzetben keresztezik egymást az útjaink, volt egy tanítványom pl., akivel nem is igazán tanultunk, viszont életének egy nehéz szakaszát élte abban a pár hónapban, míg tartottuk a kapcsolatot. És nagy valószínűséggel nélkülem nem úgy élte volna meg, ahogy, hanem sokkal-sokkal rosszabbul.

Lehet, hogy a kérdésedre is azért kellett hozzászólnom, hogy tudjak neked írni valamit, amiből tanulsz valamit, megfogadsz belőle valamit. Lehet, hogy azért kellett kiírnod már többször is a kérdést, hogy ezt meg tudjam írni neked, hogy megfogadhass, tanulhass belőle valamit.

Ha most nem is, akkor is emlékezni fogsz arra, amit írtam, és lehet, hogy 10 év múlva jut eszedbe, hogy miért találkoztunk mi itt, és akkor nyer értelmet az egész. És ezt jó, ha még vagy tízszer elolvasod, hogy emlékezz arra, amit írtam neked.

Főleg arról, kire van szükségünk, kire nem, illetve hogyan és mikor.