Nincs a családomon kívül senki, mit tegyek? 31éves nő vagyok?

A szüleimről van szó. Szeretem őket, de se elszakadni nem tudok tőlük se normálisan meglenni és kialakítani a magam életét.

Mondok példát. Ha valamiben önállóan kell döntenem,és esetleg megharagudnak érte vagy valami olyant döntenék amivel nem értenek egyet akkor megkérdezem,szinte bűnt vallok,mert olyan stresszt jelent nekem ez ..mintha a lelki feloldozást várnám .Lehet szó munkáról párkapcsolatról, vagy bármi ilyesmi.

Emiatt elszakadni se tudok mert bűntudatom van. viszont megkopott,megkopott a fényem,az idők alatt olyan szürke lettem :(. Hiszen... nem is éltem igazán soha,mintha nekem azt nem lenne szabad.

Mikor kimentem Skóciába ott is csak azzal szembesültem hogy én egy senki vagyok .A szüleim nélkül,hiszen csak rájuk számíthattam eddig is. Szivem szerint menekülnék más városba más országban -de bűntudat hogy én elhagyom őket nem tudok elmenni. Pedig nem mondják hogy nem menjek ,van hogy még biztatnak is. De benne van ebben az hogy nélkülünk ugyse mész semmire, bár ez sosincs kimondva. Az is igaz hogy kint ugyanolyan magányos voltam.

Olyan mintha egy láthatatlan buborékban lennék amiből sosem tudok kilépni. Szeretnek ők magukhoz láncolnak ,nem rosszak ők de mégis olyan érzelmi manipuláció ez az egész. Segítenek amiben tudnak,és legalább van aki felhív néha. Ők. ÉS bűntudatom van magammal szemben is mert olyan mintha nem is lennék, csak vegetálnék. Utálom az életemet,utálok benne lenni,miközben az anyagi és szellemi javakért hálásnak kéne lennem. ÉS nem tudok. Nem tudom hogyan kell élni.

Van megoldás? az eddigi próbálkozásaim emiatt, mindig kudarcra voltak ítélve.Ilyen agyturkász sem segített, és ettől függetlenül tudom hogy nagy gázban vagyok. Semmi önképem nincs. a fogalmat se tudom átérezni mit jelenthet.