Mit tehetnék? Úgy érzem, itt már mindenki tehetetlen.
Négy gyermekes anyuka vagyok. Hat évig egyedül neveltem őket, és sem én, sem a gyerekeim nem sírják vissza azt az időszakot. A három nagyobbik már elég érett hozzá, hogy felfogja és túltegye magát rajta, már amennyire lehet, közülük a legkisebb is már tizenhat éves. Viszont a hétéves kislányom, Adél a legnehezebb eset. Most elsős, és utálja az iskolát. Ezzel még nincs nagyon baj, de a dolog odáig fajult, hogy kiírattam napköziből, mert a házi feladatait általában az osztálytársáról másolta le, mert egyébként beszélgetett, nevetgélt stb. és sosem írta meg rendesen. Kipróbáltam, hogy ha itthon együtt tanulok vele, talán könnyebben megy, de nem. Még rosszabb a helyzet. Elviselhetetlenül hisztizik, csapkod, dobálja a dolgait, kiabál, hörög és "kioktat", miközben próbálom elmagyarázni neki a feladatokat. Nagyon-nagyon ritkán csinálja meg szépen, egyedül, de amint hazaér valaki, és megkérdezi, hogy megy a lecke vagy ilyesmi, rögtön besértődik, és utána kibírhatatlan lesz megint. Megaláz(!!) a hétéves gyerekem az iskolában: bemegyek érte, és képes a mazsorett botjával ütögetni az aula közepén, azért, mert nincs otthon Túró Rudi, miközben mi nem is szoktunk olyan gyakran ilyesmit venni. Tegnap azért kezdett el velem olyan hangnemben és hangerővel veszekedni az iskolában, hogy attól majdnem sírva fakadtam, mert nem vittem neki édességet. Minden az osztálytársa körül forog, ha annak van valamije, akkor neki is kell rögtön. A tanítók azt mondják, az órákon úgy általánosan nincs vele baj, szépen csinál mindent, bár néha beszélget óra közben. Amióta megszületett, ilyen agresszív volt mindig is, de javarészt meg lehetett nyugtatni hamar. A dologra persze van egy magyarázatom, amit sem én, sem a többi gyerekem nem akar kimondani, de tisztéban vagyunk vele, hogy az apja valamilyen mértékben felelős ezért. A volt férjem könyörgött nekem még egy babáért, mikor már 41 éves voltam, de vállaltam a kockázatot. Még meg sem született, mikor közölte, hogy el akar válni. Egy lányom-korú "nővel" költözött össze. Hat évig egyedül voltam, én neveltem a kis Adélt fel, úgy-ahogy a többi tesó segítségével. A nagyszülők már korábban meghaltak, így sajnos őrájuk sem számíthattunk. Magunk voltunk, néha kegyetlen körülmények között, mégis igyekeztem a lehető legjobbat megadni mindegyiküknek. A gyerekek nem mindig vették észre rajtam, de gyakran álltam az idegösszeomlás szélén. Nem tudom, meddig bírtam volna, talán a mai napot már meg sem élném, ha nem találkoztam volna a párommal, aki több mint egy éve áll mellettünk, és a sajátjaként szereti a gyerkőcöket. Adélkával azonban ő sem tud mit kezdeni. Végtelenül türelmesek vagyunk hozzá, de hiába. Mindig megadtam neki erőmön felül azt, amire szüksége volt, de nem kényeztettem el, csak nem akartam, hogy a válás miatt valami baja legyen. Az apjuk ráadásul mostanában, mert már nincs meg a barátnője, gyakran jön hozzánk, és viszi el őt ide-oda, vásárolgatni stb. Van azonban neki egy enyhe idegrendszeri betegsége, ami tényleg nem vészes, de örökölhető. Valószínűleg ez van Adélban is, de nem tudunk mit tenni. Ma is kiverte a biztosítékot, mire robbant a bomba, és úgy zokogtam a 16 éves lányom mellett ülve, mint aki megkattant. Próbált nyugtatni, és felnőtten kezelte a dolgokat, de segíteni már senki sem tud, úgy érzem.
49N
a lányod felháborítóan tiszteletlen veled szemben. végtelen türelemnek pedig itten helye nincs! próbáld meg a valamit valamiért nevelés elvét:
a szükséges alap dolgok mind biztosítva legyenek neki (étel ruha stb.)
viszont ha már túrórudit vagy bármit szeretne azért valamit tennie kell. tanulás, házimunkába való besegítés. ha ütlegelni merészel vagy tiszteletlen veled szemben egyszerűen fogd meg a kis kacsóit mélyen nézz a szemébe és határozottan közöld vele hogy ezt nem vagy hajlandó elviselni, vagy megtanul tisztelettel lenni irántad (rendesen beszélni stb.) vagy nem érdekled őt. ekkor hagyd ott és menj el tőle, ha pl. suliban vagytok hívd magad után de semmiképp se kérleld vagy ilyesmi, ha nem jön fogd meg a kezét és vigyed (ne durváskodj) ne foglalkozz semmivel. ha otthon vagytok és olyankor tiszteletlenkedik veled (miután határozottan rászóltál) egyszerűen hagyd ott ahol van te pedig foglalkozz valami mással.
ha valamit jól csinál mindenképpen dicsérd. ha az osztálytársával jön, közöld vele hogy az osztálytárs bizonyosan nem ütlegeli illetve tiszteletlenkedik a szüleivel, így hát ő se tegye ha célt szeretne érni.
Elsö lépésben kivizsgáltatnám a gyereket az esetleg örökölt betegségre, utána vagy kezeltetném, vagy ha nem találnak semmit, akkor gyerekpszichológushoz vinném, hogy megállapitsák, mi is a baj vele tulajdonképpen.
Utána vagy csak öt vinném terápiára, és/vagy - ami még jobbnak tünik, családterápiára is járnék vele együtt.
Hasonló körülmények között nevelkedtem, mint a te kislányod, kérdező. Mégis tanultam, és jól viselkedtem, mert Anyu azt mondta, hogy értem dolgozik, és mikor fáradtan, rosszkedvűen hazaért, örömmel tölti el, ha jó jegyet hoztam, vagy valaki megdicsért engem. Megértettem, hogy örül, és büszke rám, ha jól teljesítek.
A követelőzés nálam alapból nem volt jellemző, ám ha kértem valamit, Anyukám mindig feltételhez kötötte. Akkor van rudi, ha felsöpörtem, akkor mehettem át barátnőzni, ha kész volt minden lecke, akkor volt egyéb jutalomprogram, ha úgy viselkedtem, és a suliban is ügyes voltam. Nálatok talán a következetesség hiány figyelhető meg. Ha engedetlen voltam, nem volt jutalom, és volt, hogy a sarokban álltam fél órát, hogy gondolkodjak el azon, mit is mondtam, vagy mit is csináltam. Ritka volt ez is, mert kialakult bennem a tisztelet anyukám felé, és megértettem, hogy a boltban sem ingyen adják a rudit.
Látszik az írásodon a kétségbeesettség, annak ellenére, hogy ennyi idősen 3 nagy gyerekkel már rengeteg tapasztalatod lehet.
Másféle nevelési taktikát kell választanod úgy néz ki.
Én nem tudom, hogy segítek-e, de nagy az ötletek tárháza, csak meg kell találni a megfelelőt.
A lifenetworkon szokott menni a Szuperdada műsor. Abban kezelhetetlen gyermekekkel foglalkoznak, viszonylag nagy eredménnyel. Számos trükköt meg lehet belőle tanulni - az alkalmazásával ugyan nincs tapasztalatom-, de erősen ajánlom, hogy ha van rá szabad időd, akkor nézz meg néhány adást, akár neten, letöltve, vagy TV-ben.
Légy kitartó, és cselekedj hamar, mert ha most nem tanítod meg neki a helyes viselkedést, később már nem biztos, hogy menni fog.
Köszönöm a válaszokat.
Amiket írtatok, az minden így megy. Nem nézheti meg a mesét, amit szokott, ha nincs kész a leckéje, meg is szidom, ha kell, volt már, hogy a fenekére csaptam, mikor nagyon felidegesített, de ugyanúgy viselkedik tovább, és nem érdekli. Egyszerűen képtelen rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!