Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kötelező elismerni egy gyereke...

Kötelező elismerni egy gyereket? Nem lehet arra hivatkozni, hogy nem vállaltam, átvertek vagy a fiatal koromra?

Figyelt kérdés

Csak a jogi kérdésével szeretnék foglalkozni.

Terhes lett egy lány tőlem, akivel kapcsolatban voltam. Azt mondta nem lehet gyereke, így nem védekeztünk. Biztos hogy itt én is elkövettem hibát, nem kellett volna feltétlen elhinnem, mint kiderült csak azt mondták neki minimális az esélye annak hogy lehet gyereke. Ő meg akarja tartani, én nem akarom a babát. Emiatt muszáj volt szakítanunk, hisz nem egyezett a véleményünk. Őt még meg is tudtam volna győzni arról, hogy nevelje a gyerek egyedül, de a szülei mindenbe beleszólnak. Rám telepedtek, hogy fizessek majd gyerektartást. Én ezt nem tartom etikusnak. Én nemet mondtam erre a gyerekre, a barátnőm igent, akkor tartsa el, ne kérjen tőlem semmit. Fiatal vagyok, most állok érettségi előtt, csóró családból jöttem az egyetlen esélyem, hogy jól tanulok majd az egyetemen kapok tanulmányi ösztöndíjat is a szociális mellett, emellett diákmunkát vállalok. Egy gyerek semmilyen esetre nem fér bele az életembe, kezdeni akarok magammal valamit, nem őket tartani. (majd ha lesz pénzem, idősebb leszek, egy lány akivel közösen hozzuk a döntéseket, akkor vállalunk gyereket)

Lehet valamire hivatkozni, hogy ne kelljen a gyereket a nevemre venni, és fizetni utána?

Ha húznám az időt, és csak két éves korára rendeződne a viszony (ezt olvastam eddigre kell) akkor utólag is fizetnem kell? Egyáltalán diákmunkából, ösztöndíjból mennyit kell? És utána mindig a keresetem 30%-át?

Nekem nem kellene ez a gyerek. Szülessen meg ha a barátnőm akarja, de nem kívánok semmiféle kapcsolatot fent tartani vele. Nem akarok a jövőben a bunkó apja lenni, aki soha nem látogatja, ez így sokkal tisztább lenne.



2013. jan. 16. 12:53
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯
 111/129 anonim ***** válasza:
87%
109-esnek! Teljesen egyetértek veled!!!
2013. jan. 16. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 112/129 anonim ***** válasza:
73%

108

Tisztában vagy te azzal h mennyibe kerül egy gyerek nevelése havi szinten?? Nem hinném mert akkor nem írnál ilyen hülyeségeket.

Meg h a szüleinél él. Gondolom a szülők nem véletlen akarják azt a gyerektartást hanem mert ők sincsenek olyan húúúú de fényes anyagi helyzetben.

2013. jan. 16. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 113/129 anonim ***** válasza:
100%
110-es bocs akkor ugy irom hogy kedves szocialis munkás, gyermekvédelmi szakosodással!! Így jó? :D
2013. jan. 16. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 114/129 anonim ***** válasza:
96%
Kedves kérdező és a jogász úr! én még csak most járok a jogra. De ha így lenne, hogy a gyerekről lemondhatunk minden kötelezettség nélkül. és ezt tanítanák, hát lerombolnám az egyetemet. Természetesen le lehet mondani mindenről, a gyerekről a tartásdíjról és az erkölcsről is. Mindehhez a gyámügy és az anya beleegyezése kell. A gyámügy mindenek előtt a gyermek érdekeit nézi. Sőt még örökölni is fog kötelesrészt a gyerek. Ne hirdesd, hogy melyik ügyvédi irodában dolgozol. mert elmennek a kuncsaftok.Még egy rakás jogszabály felsorakoztatok, ha akarod, ami ellent mond neked.
2013. jan. 16. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 115/129 anonim ***** válasza:
86%
Jajj utolsó..olvasd végig...ő nem jogász, hanem szociális munkás gyermekvédelmi szakosodással!! :) És amugy nagyon okos is...
2013. jan. 16. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 116/129 anonim ***** válasza:
97%

A 97-es állította, hogy 12 éve praktizáló jogász.

Nem ártana néha továbbképeznie magát, vagy felfrissítenie a tanultakat!


Gyerekről lemondani csak másik fél javára lehet.

Pl.: ha az anyuka összejön valakivel és az illető szeretné örökbe fogadná a picit.

2013. jan. 16. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 117/129 anonim ***** válasza:
96%
Bloglárka! Ez jó! :D de lehetne csak "okostojás"nak is nevezni! :)
2013. jan. 16. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 118/129 anonim ***** válasza:
87%
Te jo eg, micsoda lavinat inditott ez a kerdes. Kedves kerdezo! Elmultal 12, amikor szexeltel a lannyal? Feltetelezem igen, mivel teherbe tudtad ejteni, es nemsokara nagykoru leszel. Nos, ha ez igy van, akkor bizony hallgattal mar vegig biosz orat. A babat nem a golya hozza. Amennyiben nem lattad mondjuk egy RTG vagy UH kepen, hogy a lanynak nincs mehe, petefeszke, vallaltad a kockazatot, es a felelosseget is, amikor agyba bujtatok. A gyerek utan fizetned kell, ha tetszik neked, ha nem. A birosag a gyermek erdekeit nezi, ha mar te nem teszed. Az, hogy erkolcsileg egy nulla vagy mas kerdes, ezt majd megoldod magadban. A tartasdij viszont a gyereknek jar!
2013. jan. 16. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 119/129 A kérdező kommentje:

Még egyszer köszönöm a normális válaszokat!


Elmegyek majd egy bírósági fogadó napra, illetve megpróbálok beszélni a lánnyal.


Sokan nagyon elmentetek személyeskedésig, amibe mondjuk nem halok bele, de senkinek semmi köze hozzá. Hoztam egy döntést, gondolkodtam rajta egy ideig, de nekem ez a legjobb. Soha nem áltattam a lányt, megmondtam, hogy nem akarom a gyereket. Nem hinném, hogy felelősséggel tartozok érte, ha x év után TERVEZETTEN EGYÜTT vállaltunk volna gyereket és lelépek az szemétség lett volna, de ilyen nem is tennék soha. Ha lenne pénzem, a családomnak lenne pénze még fizetnék is talán szótlanul, de így csak teher az egész.

2013. jan. 16. 22:14
 120/129 anonim ***** válasza:
81%

A szocmunkas vagyok


A kerdezo irta, hogy nem erti a logikat abban, hogy a lany egy masik hapsival elfogadtassa a gyereket. En erre reagaltam.


De akkor megegyszer: a kerdezo lemondhat a gyerekrol, ha a lany majdani ferje felvallalja a kicsit. Lehet, hogy csak 5 ev mulva, de akkor se 18-25 evig kell fizetnie a kerdezonek a gyt-t.

Tovabba, mivel jovedelme nincs, az allam megelolegezi azt, x ideig, ezt az anyanak kell kervenyezni. Be kell bizonyitania, hogy az apa x odeje nem fizet. Megprobaljak behajtani rajta, de mivel nem tudjak, az allam fog fizetni helyette, a minimalber 20%-at, vagyis kb 15.000Ft-ot. Ha a kerdezonek jovedelme lesz, tole fogjak vonni a jovedelem 20%-at, plusz visszamenoleg kamatostul az osszeget, reszletekben is fizethet az elmaradast.


Remelem igy most mindenkinek ertheto!!!!!


Nem kell okostojasozni meg kotozkodni, csak szoveget ertelmezni!

2013. jan. 16. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!