Bírnátok ezt az életet így hosszútávon?

Ja,értem,és magadnak készítetted a bébiételedet is,és cseréltél pelenkát,majd a későbbiekben egyedül jártál oviba,és még sorolhatnám...

Ugye jól gondolom?:D

Kitartás, az nincsen. Kérdező a langyosposványban fetreng. Nem bírod, inkább megcsinálod, király! ...nekik. Neked is, ezek szerint. Tényleg csak 3 napot kéne sztrájkolnod, vagy még annyit sem, lennének, lehetnének változások. Konfrontáció is lesz, igen, de a komoly átbeszélésen túl kell esni. Amennyiben ezt nem vállalod ne is panaszkodj. Apád nem áll a helyzet magaslatán, ez eléggé lelombozó és nagy terhet tesz a nyakadba és itt jön az a borzadalmas felismerés, hogy: felnőttél. Csókolom, üdv az új világban.

Mi nem vagyunk ők, alapvetően neked kell ezeket mondanod. Apűddal már nem tudsz mit kezdeni, ő ilyen marad, de jelezhetnéd, hogy legyen kedvesebb, nem is a szendvicsről van itt szó, hanem hogy nem ért meg téged. Ezt mondd neki. A nővéredet viszont elgáncsolnám a helyedben. Ideje neki IS felnőni.

Ne haragudj, kérdező, de ez egyszerűen gyávaság. Az én családom is ilyen, amikor meguntam hogy utánuk takarítok, akkor nem csináltam. Mondjuk ők magukba se szálltak, úgyhogy úszik a lakás a koszban. Viszont nem érdekel, mert azóta elköltöztem.

Neked is ez lenne a megoldás. Persze nyilván nincs biztos munkahely. De a felnőtt életnek az is része, hogy vállalod a felelősséget az életedért, és kockáztatsz. Különben is, mi van akkor, ha kirúgnak és elfogy a félretett pénzed (ha otthon laksz, akkor nyilván van, és ha okos vagy, akkor a különlét mellett is gyűjtögetsz még) és fel kell mondanod az albérletet? Legrosszabb esetben hazaköltözöl és minden megy tovább, ahogy eddig.

Legyél kicsit bátrabb, mert így nem nagyon fogsz egyről a kettőre jutni.