Barátommal nem tudok a közös jövőnkről beszélni, tervezgetni, apukája halála miatt. Mit tegyek? (többi lent)

Szia, szerintem elég nagy baj, ha te az egyetlen kiutat a nyomorodból csak a barátod által tartod lehetségesnek. Ezt ő is érzi, hidd el, nem az apukájának szánt mini rádió az oka, hogy nem lehet erről vele beszélni, ez csak egy jó kifogás, amit te beveszel. Tényleg nagyon fiatalok vagytok még, neked mi a terved? Mit tanulsz? Ahol laktok, van lehetőséged elhelyezkedni dolgozni? És a párodnak?

Nyilván addig nem vállalnátok gyereket, amíg még saját magatokat sem tudjátok eltartani, mert annak gyámügy lenne a vége úgyis.

Szerintem ha azt látja rajtad a párod, hogy 17 évesen nem a legfőbb gondolatod a lakás meg a gyerek, hanem az, hogyan is tudtok majd boldogulni, akkor ő is másképp áll hozzá. 18 évesen még tanulni kell, találni egy jó és biztos munkahelyet, nyelvet tanulni, mert óriási boldogság a gyerek, de csak akkor, ha az alapokat megtudjátok teremteni hozzá, nem pedig egy alap nélküli szegénységben és bizonytalanságban építkeztek, mert az igenhamar elfújja a szél.

Kérdező, én megértem a párodat, én is tervezgetés-ellenes vagyok, nem egy ilyen nagy horderejű dolog kapcsán, hanem az idők folyamán sokszor megtapasztaltam, hogy amit előre, aprólékosan megtervezek, az még véletlenül sem fog soha úgy alakulni, de olyan szintig, hogy anno iskolában még a dolgozataimból is az lett rendszerint a jobb, amivel óra elején szembesültem, és az a rosszabb, amire hosszan, komolyan felkészültem.

Szóval én sajnos már nem 18 vagyok, hanem 48, de nálunk is szokott lenni vita időnként abból, hogy a párom tervezgetni kezd, és amikor engem is be akar vonni, akkor rászólok, hogy "nem tervezgetünk előre!"

Persze azt gondolom, hogy emögött nem valamiféle transzcendetális, felsőbb akarat, sorsszerűség, akármi van, hanem szimplán annak az igazsága, hogy "a vágy és a szenvedés kereke egy tengelyen forog", a tervezgetés elvárásokat hoz létre, és amikor azt tapasztaljuk, hogy nem felel meg az életünk ezeknek az elvárásoknak, akkor csalódást és haragot és mindenféle rosszat kezdünk érezni. Szóval az igazi ellenség valójában nem a terv, hanem az általa létrehozott elvárások, és az azoknak való görcsös megfelelés igénye. Ha az ember tudná ezektől függetleníteni magát, és érzelmek, indulatok nélkül tudomásul venni, ha valami másként alakul, ha tudna arra törekedni, hogy ha az élet dob egy citromot, akkor limonádét csináljon belőle harag, gyűlölet, neheztelés és mindenféle rossz érzések nélkül, akkor nem lenne baj a tervezgetéssel...