Vajon meg tudok valaha bocsátani a férjemnek?

Nem, nem csak az a baj, hogy le*rvázott, hanem az, hogy a sértéseit legalább egy órán keresztük ordította az arcomba anélkül, hogy egy szót is engedett volna szólnom. Soha nem láttam még ilyennek. Ha enged szóhoz jutni, akkor már ott helyben tisztázódhatott volna az igazság, így viszont 4 napig szóba sem állt velünk, még a gyerekekkel sem volt hajlandó beszélni. Amikor pedig kiderült az igazság, megjelent a cuccaival és egy doboz csokival az ajtóban és fél óra alatt lerendezte a bocsánatkérést. A csoki direk 'jól esett', miután a sértéssei között volt az is hogy milyen hájas disznó lettem (10 kilót híztam a babával), már nem is kíván, csak azért d*g meg, mert kéznél vagyok.

A félreértés az volt, hogy a nappali kanapén ülve kereste a távirányítót és talált egy üres óvszeres tasakot. Én sem tudtam hogyan került oda, de ha kicsit is végiggondolja a dolgokat, akkor rájött volna, hogy én nem lehettem, mert a kanapé új és akkor szállították ki amíg én a kórházban voltam a kicsivel és miután hazajöttünk, ő is otthon volt velünk apasági szabin, tehát mikor is tudtam volna megcsalni. Amikor kirobbant az egész, akkor volt 10 napos a harmadik gyermekünk ('anyának is sz*r vagyok, még tejem sincs').

Amúgy kiderült, hogy mivel a párom szüleinél túl zsúfolt volt a ház, mert ott volt a két nagyobb gyerek és a férjem amíg én a kórházban voltam, a férjem húga kicsit elvonult romantikázni a barátjával és felavatták az új kanapénkat.

Pontosan tudta, hogy mivel tud fájdalmat okozni és sikerült is neki.

A gyerekek DNS tesztjét mindenképp megcsináltatom, de majd csak akkor, amikor már visszamegyek dolgozni, mert elég drága és nem akarok még jobban rászolgálni a 'pénzéhes élősködő' címre.

Ő azóta úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna, beszélni sem nagyon akar róla, azt mondta felejtsük el, semmit nem gondolt komolyan azokból amit mondott. Valószínűleg fordított esetben én is kiakadtam volna, de meghallhgattam volna az ő mondandóját is.