Valóban ennyire sértő volt a kérésem?
Lehet inkább meg kellett volna kérdezned, hogy meddig szeretnének még maradni, mert lenne még egy pár programod és úgy akarod akkor szervezni.
Amúgy nem vagy bunkó, nem szálloda vagytok.
Köszönöm a válaszokat!
Persze, hogy megbeszéltem a párommal. Ő most nincsen itthon, mert cukrász és elég nagy a hajtás, besegít az egyik haverja éttermében is, ezért csak 24-25-én volt itthon. Akkor úgy mondták neki, hogy 26-án hazamennek. A párom azt mondta, nincs kedve velük telefonon veszekedni, beszéljek velük én.
Egyébként a szüleimé a ház, amiben összesen 2 szoba van. A tetőtér még nincs kész, majd csak tavasszal tudjuk befejezni, addig az egyik szobában mi lakunk a gyerekekkel, a másikban anyukámék. A célozgatással kapcsoatban pedig, nem hiszem, hogy anyósoméknak ne tűnt volna fel, hogy mi a konyhába szorultunk ki a két kicsivel, mert ők aludtak a mi szobánkban.
van arcod, annyi szent!
ha nekem bármi (a legkisebb) bajom is van a párom édesanyjával, akkor valahogy az első gondolatom az, h a páromnak szólok, elvégre az ő anyukája, sokkal jobban ismeri, más színezetben tud vele beszélni mint én, akármiről is van szó.
ez pedig egy különösen kényes kérdés volt.
aláírom, hogy anyósék sem viselkedtek valami tapintatosan, hiszen ők előre mondták, h meddig maradnak, aztán mégsem így lett, illetve nem vették észre, h zsufis a ház, illene nyugiban hagyni titeket, hiszen dolgozó emberek vagytok, már csak pár nap van a szabadságból.
én is idegbajt kapok elég rövid időn belül, ha sok ember van körülöttem, pláne a saját lakásomban, ahonnan még csak nem is tudok elmenekülni. ezt úgy oldom meg, h ittalvós vendég szökőévente jön, akkor is max 1 éjszakára, és nem egy egész bagázs, hanem max 1 személy. én sem szeretek másnál ott aludni, max ha nagyon muszáj, de igazából magamból indulok ki, és inkább nem alkalmatlankodok.
#9
Igen a TE anyádék a TE házadban addig maradnak, ameddig akarnak. Csakhogy a szövegből kiderül, hogy valószínűleg nem a kérdező háza az, hanem a szüleié (mivel szabi alatt otthon voltak ott).
Szóval óvatosan állíts olyat, hogy addig marad, ameddig akar, ha a párod anyjáék házáról van szó.
Szóval a nászomék házában nem fogok 2-3 nap helyett Isten tudja meddig maradni.
De ha maradok, akkor is az a minimum, hogy megkérdezem, hogy zavarok-e, és ha nem, akkor maradhatok-e.
Alapvető dolog ez.
Igenis jól tetted, hogy megkérted őket, hogy menjenek haza. A Te szüleid házában Ti is vendégként éltek, ahogy írod, nagyon szűkösen a 2 gyerekkel. Mit mondjak, eléggé pofátlanság úgy vendégeskedni napokon keresztül, hogy a vendéglátó a 2 gyerekkel kiszorul a konyhába. Ha van egy kis jóérzés benne, akkor magától is hazament volna. Ráadásul a fia alig volt otthon a sok munka miatt...
Szerintem tetszett nekik a kényelem, kaja-pia, meg hogy semmit nem kellet csinálni!:-))
Jól tetted, ne izgulj! Legalább tudja, hogy mit engedsz meg és mit nem, tartsa ehhez magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!