Miért nem tudok a anyukám előtt megnyílni?

Egyszerűen nem tudok neki elmondani személyes dolgokat. Ebbe beletatozik, hogy éppenséggel ki az a fiú, aki iránt érdeklődöm, a női bajaimat, alapjáraton szeretem csinálni a ház körüli munkát, de valahogy előtte szégyenlem magam, sosem tudtam előtte levetkőzni, pedig ő vágyna rá, hogy elmondjak neki mindent! És a legmeglepőbb dolog, hogy a családon kívül ezeket(kivétel a levetkőzős ügy) majdnem mindenkinek, aki természetesen a barátom, meg merem osztani! Lehet ez a tini kor velejárója? Tudni kell még azt rólam, hogy kissé gátlásos vagyok, és nehezen megy a barátkozás, valamint megszállottan meg akarok mindenkinek felelni, kissé hamar megsértődöm dolgokon, ez már "kölyök" korom óta jelen van az életembe, párhuzamosan a megfelelni vágyással. Példának okáért hallok egy negatív kritikát magamról, és engem az addig nyomaszt, míg az illetővel le nem tisztáztuk a dolgokat! Ettől az egésztől magányosnak érzem magam, és a kérdés célja nem az, hogy "sorstársakat" találjak, hanem, hogy leküzdjem ezt az egész gátlásosságot!

15/L