Beadnátok otthonba?

2 nagyszülőm is otthonba került. nagymamám azért mert apám elárverezte a feje felől a lakást, és máshova tartósan nem tudott volna menni(hozzáteszem, renderesen látogattuk őt). nagyapám pedig azért került otthonba, mert a 2. stroke után féloldalára lebénult, alapból agresszív ember és belecsömörlöttünk a gondozásába. majdnem ráment az egész a tanulásra. meg amúgyis majdnem 24 órás felügyeletre lett volna szüksége, de biztosítani meg nem tudtuk. mindkettejüknek jó helye volt/van.

ebben a kérdésben csak az dönthet, aki ápolni fogja.

Szerintem ne érezzétek rosszul magatokat emiatt. Ha nem tud beszélni és nem is ismer meg titeket, akkor a 24 órás felügyelet és a szakszerű segítség ésszerű érv. Az otthonokban (ha jót választotok) semmi megkötés, annyit vagytok vele, amennyit szeretnétek. Anyukám például virraszthatott nagymamám mellett az utolsó estéjén a nővérek pedig folyamatosan járkáltak be a szobába ellenőrizni, itatni és fájdalomcsillapítót adni + minden nap járt nála orvos is. Ha végül kórházba kerül, ott mikor lesz ilyen ellátás?

Mivel már senkit sem ismer meg a családban, ezért még az sem áll fent, hogy rosszul érzi majd magát, mert feladtátok őt. Itt a legjobb amit tehettek, hogy minél jobb ellátást biztosítotok neki.

a nagyszüleim pont egyszerre robbantak le. mondjuk szegény papám már előtte jópár évig demenciában szenvedett, mami kitartóan ápolta, de teljesen elfogyott az ereje, kapott egy agyvérzést, és fél oldalára lebénult. :(

mindkettőjüket otthonba kellett vinni, mert mi nem bírtunk volna 2 magatehetetlen idős embert ápolni. így is teljesen ki voltunk borulva, ha napi feladat lett volna az ellátásuk, akkor sztem bele is őrülünk anyummal.

fél alatt mindketten meghaltak, de jobb nekik így, az életük vége már csak szenvedés volt. nekem akkoriban ezt nehéz volt elfogadni, de ahogy telnek az évek, belátom, h lélekben mindig velem lesznek, élőhalottként nem jó vegetálni... :(

azóta anyukám mindig mondogatja, ha ilyen történetet látunk vagy hallunk, h teljes nyugalommal vigyem otthonba, ha már nem lesz teljesen ép, ő tudja, h szeretem, és nem fog rám haragudni.

ha a bácsikád ennyire rossz állapotban van, akkor én is csak az otthont javaslom. neki és nektek is könnyebb lesz.

A mi családunkban sosem volt módi ez az otthonosdi és sokáig nem is gondoltunk rá, hogy valaha is elő fog fordulni, aztán még is így hozta a sors. Mindig vállalta valaki az ápolást, de most egyszerűen nem volt más megoldás. A nagymamám 300 km-re lakik tőlünk, relative egyedül már. Apun kívül senkije nincs, csak távoli rokonok, akiktől nem kérhettünk olyat, hogy gondozza a nagymamámat.

Ő szellemileg teljesen jól van, elfelejt apróbb dolgokat, de nem vészes, tiszta a tudata. Testileg viszont egyre romlott az állapota. Egyedül otthon, a nagy és üres házban a hangulata is a béka feneke alatt volt, felállni sem bírt már sokszor, nem hogy kimenni a mosdóba, vagy lefeküdni és feltenni a lábát az ágyra. A végén már egyértelművé vált, hogy nem elég a szociális gondozó, aki napi 2-3 órát nála tölt, bevásárol neki, szendvicset készít és melegíti az ebédjét. Ennél már több kell. Hála a jó égnek ezt a nagyim is belátta. Mi a munkánk miatt nem tudtunk odaköltözni, a nagyim pedig közölte, hogy ő kinézett magának egy otthont és nem hajlandó engedni az "igényeiből", ő ne szoruljon ilyen mértékben a család segítségére, amúgysem akar ilyen messzire elköltözni hozzánk. Ő sürgette, hogy minél előbb intézzük el és szerencsére sikerült is hamar. Minket sokkal jobban megviselt, mint a mamámat. Hetekig álmatlanul forgolódtunk és bőgve hagytuk az otthonban....

Mostmár több mint fél éve lakik ott, de én elmondani nem tudom milyen változáson ment át! Mindenki azt mondja, hogy szívtelen emberre vall, ha valaki képes bedugni egy szerettét otthonba. Mert az az idős már nem kell, kényelmi szempontból így a jó... Hát nem! Aki ezt nem élte meg, az nem tudhatja mekkora terhet vesz le a család válláról ez az egész, arról nem is beszélve, hogy ha ezt én nem látom a saját szemeimmel, akkor nem hiszem el!!

Én nyár elején egy megcsömörlött, összecsúszott, depressziós öreg nénit láttam a nagyimban, aki már csak az ágyat tudja nyomni naphosszat és csak a megváltó halált várja. Amióta beköltözött az otthonba teljesen kivirult! Szabadon tud tolószékkel közlekedni, nincs ágyhoz kötve, elfér, minden akadálymentesítve van. Van kivel beszélgetni, vannak történések, események az életében, van mire rácsodálkozni és újra látom mosolyogni! Már nem azt a magába zuhant emberi roncsot látom, akit fél évvel ezelőtt! Újra látok életet a szemében és ez nagyon jó érzés. Persze neki is vannak rosszabb napjai, amikor morog mert nem tetszett neki a vacsora, vagy hasonló, dehát ki nem morog olykor? :)

Én azt mondom, hogy ezért már megérte! Nincs ingyen, igen. De 24 órás felügyelet alatt van, kap enni, méghozzá jókat, mosdatják, kísérik wc-re ha kell, vannak programok, elfoglaltságok az otthonban, hogy ne unatkozzanak és számunkra mindennél fontosabb az, hogy tudjuk jó kezekben van! Márpedig ott van! Sajnos úgy gondolom, hogyha ezt a döntést nem hozzuk meg, akkor talán már nem is lenne közöttünk.

A véleményem teljesen átformálódott!! Keressetek egy jó otthont, amiről igazán jó véleménnyel vannak! Hallottam már borzasztó sztorikat is otthonokról, az ilyet inkább kerüljétek. Ne érezzetek bűntudatot! A betegnek is könnyebb úgy, hogy mindig türelmesen szólnak hozzá és a családnak is. Ettől mindennap be lehet menni, kötetlenül ott lehet lenni vele, nem akadályozza meg senki. De hatalmas terhet vesznek le a család válláról ezzel.

Bocsánat, hogy hosszú lett, de gondoltam segíthet valakinek, aki kételkedik.

Nagyapám lassan lassan 10 éve ápolja nagyit.

Több egészségügyi prolémája is volt/van! Szélütés, agylágyulás...! Mindenkit megismer, beszélni nem tud és menni sem a kezeit is éppen, hogy csak tudja használni.

Pl. egy törlő rongyal megtudja törölni a száját de kb ennyi.

És gyomorszondája van. Azon keresztűl eszik.

Nagyapám soha de soha nem adná be sehová. Nagyon sokszor és sokáig volt már korházban. Aminek a következménye az lett, hogy a sok baj után még felfekvéses is lett. Amibe mint tudjuk belelehet halni. Na már most nagyi már rég nem élne... ha nagyapán nem lenne és nem ápolná...!!!

Az otthonokat nem tudom milyenek... ott még nem volt és soha nem is lesz.

Ezzel nem azt mondom, hogy ne adjátok be mert tényleg nagyon sok munka és embertelen lelkierő kell egy beteg ember ápolásához. De nagyon jól nézzétek meg hogy ha igen akkor hová. És sztem, ha van a családban aki nem dolgozik és igazából "megteheti" , hogy gondozza nem kellene.