Egy előbbi kérdést látva, az jutott eszembe, létezik itt olyan ember, aki nem ítéli el a másodunokatestvérek kapcsolatát, ha az őszinte szerelmen alapul? (ha az élet valahogy úgy alakította a dolgokat) Megbocsátható?

Én nem ítélem el, de ez nem releváns, mert senkit nem ítélek el. Legfeljebb nem értem, nem értek vele egyet, haragszom Rá stb.

Öregebb vagyok már annál, hogy ilyet tegyek. Az, aki ítélkezik a másik felett, magát máris jobbnak tünteti fel a másiknál. Ez már önmagában nem egy szép dolog. Ha én abból indulok ki, én is, meg a másik ember is egyformán fontosak és értékesek vagyunk, akkor nem akarom Őt elítélni, megítélni. Megérteni olykor szeretném, bár a kíváncsiság is egyfajta gyarlóság. De legalább ennyi jár nekem, nem? :D

A jók nem lehetnének jók a rosszak nélkül. Az áldozatok nem lehetnének áldozatok a tettesek nélkül. Az egész szempontjából mindenkinek megvan a maga szerepe. A rosszaknak és a tetteseknek is. Az Ő szerepük ráadásul nehezebb a következmények miatt. Ha a világ egy emberi test, akkor minden sejtnek megvan a maga szerepe és ahogy az én testemben is vannak "gyilkosok" és kóros elváltozások, meg fertőzések minden pillanatban, mégis összességében egészséges vagyok; úgy a világ is lehet egészséges ezen felfogás szerint. Minden bajával és problémájával együtt.

14:16-nak: Rudolf koronaherceg nem volt szellemi fogyatékos és nem második, hanem 3. gyermekként született:

[link]