Normális ha a lányom nem látja meg a házimunkát?

Fogalmam nincs, hogy miért, de sok középkorú vagy idősebb nő csinálja ezt. Nem szól, ha segítség kellene, hanem puffog, hogy miért nem látja meg a másik magától, hogy szerinte mit kellene csinálnia. Nekiáll ő, aztán mikor a másik megkérdezi, hogy segítsen-e, akkor jön a válasz, hogy nem.

Most ezek után mit csináljon a lány, tépje ki a kezedből a dolgokat ordítva, hogy de ő akkor is megcsinálja?

Ha valami kell, akkor mondd ki, ennyire egyszerű.

és miért akkora gond hogy máshogy teregeti ezt sosem értettem... hiszen megszárad úgyis, elvileg meg vasalni mindig kell...legalábbis anyám akkor is vasal ha úgy szárad meg hogy én lazán nem szórakoznék még 10 percet hogy vasalgassam mert nem gyűrött

ezek tényleg annyira de annyira piti dolgok...

akkor ne szólj rá, hagyd rá, mert ezzel vetted el a kedvét tőle hogy mindenben csak a hibát látod ahogy az én anyám meg rengeteg ismerősöm anyja.

ha már elvárások vannak, lehetnének elnézések is.

és ha nem úgy mossa az ablakot? én még életemben nem láttam olyan vandéget aki odament volna az ablakhoz, elhúzta volna a függönyt vagy a rólót és nagyítólencsével kutatta volna hol van esetleg rajta bogármaradvány :D

komolyan: ekkora ügy ez? nem lesz attól kevesebb értékű valaki hogy nem tökéletes amit csinál, hát emberek vagyunk, hibázunk

meg honnan találja ki szerencsétlen hogy most éppen mit képzeltél el hogy segítsen? hát nem gondolatolvasó, valakit igenis kell irányítani szóval, írással mit csináljon, kezébe nyomni a partvist és a konyhába navigálni hogy tessék csinálni

a mamámban ezt bírom hogy ő legalább megmondja mit csináljak

anyám meg, ő duzzog meg kiabál hogy ez meg az meg amaz nincs megcsinálva, bezzeg ha kérdem mit segítsek semmit, semmit...

ő se gondolatolvasó akkor miért várja el mástól? ezt sosem értettem

amíg iylen lesz a helyzet nem változik, nem fogok takarítani mert nem tudom kitalálni, neki Kell mondania a dolgokat

18 éves vagyok, nagyon különbözünk édesanyámmal. Ő minden héten felnyalja a lakást, én csak porszívózok, meg kalitkát takarítok (hullámos papagáj). 2-3 hetente törlöm le a port. Rengeteget kiabál velem, hogy milyen lusta és nemtörődöm vagyok. Azonban, amikor megkérdezem, hogy miben segíthetek, elküld pihenni, utána meg puffog, hogy mennyi dolga van. Főzni, takarítani nem tud megtanítani, mert mindig üvöltözés lesz belőle, ha valamit elrontok. Pl. első sütimnél rosszul szórtam a sütőport, annyit kiabált velem, hogy nem győztem sírni. Pedig csak rosszul tartottam a zacskót szerinte...

A takarítási menetem, hogy kitakarítom a kalitkát, utána a szobát, mert a kalitkából hullik a cucc. Erre valamelyik nap arra jövök haza, hogy a papagáj az előszobában a sötétben, anyám meg rámol a szobámban, minden természetellenesen tiszta, üvölt a TV és semmi sem ott van ahol kellene. Megköszöntem, de hát annyira ideges lettem... Évek óta mondom neki, hogy ne csinálja, mert akkor sose tudom bebizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Napok óta hallgatom, hogy jé milyen szép a szobám, ezt neki köszönhetem...

Főzni párom anyukája tanít, feltakarítani sajnos nem tudnám a wc-t, fürdőszobát. Mosogatásom nem megfelelő anyának. Mindig berakta a szobámba, és körbemutogatta, hogy mi a hiba... Rajta kívül senki nem látta a hibát... Dicséretet nem szoktam tőle kapni...

Beszéld meg a lányoddal, kérj segítséget és dicsérd meg, még ha nem is úgy áll az a kiterített ruha...