Úgy érzem sosem lesz barátom. Mit tehetnék ez ellen? Hogyan változzak meg?

Eddig nem érdekeltem senkit, kivéve egy olyan srácot akinek van valami beütése, meg az öregeket/idősebb munkásokat. Akárhol vagyok és látok egy olyan pasit aki megtetszik, simán átnéz rajtam és ilyenkor szomorú leszek, egy fiú sem mondott nekem kedves dolgokat és senki nem volt még belém szerelmes. Nekem hiányzik egy olyan ember akivel jól érzem magam, mert a legjobb barátnőmön kívül nincs ilyen, persze örülök neki, hogy legalább ő van de az más. Rossz egyedül feküdni, egyedül kelni, ha bajom van nem hívhatom fel, nem oszthatom meg vele az érzéseimet, nem véd meg, nem vigasztal, nem örül velem együtt és még sorolhatnám. Bezzeg az öregemberek csak úgy tudnak vigyorogni meg beszélni. Valamelyik kedves dolgokat mond és mindig arra gondolok, hogy ezt bárcsak valami fiatal mondta volna. Már lassan kezdek belenyugodni, hogy nekem csak ilyenek vannak megírva. Igazából ez az én hibám is mert önbizalom hiányos vagyok, de attól még sokat mosolygok meg általában jókedvű vagyok, humorérzékem nagyon van, csak nem szeretek emberek közé menni. De ha valakivel összebarátkozom azzal nagyon jó a kapcsolatom. Nem igazán keresi senki a társaságomat mert kicsit visszahúzódó vagyok és kicsit csendes, de ha kell ki tudom ám nyitni a számat, de amúgy ha valaki beszél hozzám akkor barátságos vagyok. Mit tegyek, hogy valaki felfigyeljen rám is?