Anyukák, ti mikor, hogy vettétek észre, mikor jöttetek rá, hogy rossz neveléspolitikát folytattatok, és erre ráment a szülő-gyermek viszony?

Egy jó darabig azt hittem rossz anya voltam. Ez a gyerekeim 10-15 éves kora körül volt. Zűrös is volt az életem, váltunk, stb. Mára viszont örömmel tapasztalom, hogy igen is jó anya voltam, vagyok. A két fiam ragaszkodik hozzám, mindent megbeszélünk, elmondják ha valami bántja őket, szeretnek hozzám hazajönni. Szóval én pont fordítva jártam, mint te kérdező. Én egyébként szigorú vagyok, és határozottan, határozottságra neveltem a fiúkat, és ezt éreztem abban az időben szeretetlenségnek, amikor kételkedtem magamban, mert láttam hogy más szülők "kinyalják" a gyerek fenekét. Már látom, hogy nekem volt igazam.

Csak ne használd ki a ragaszkodásukat a jövendőbeli menyed ellen...

Az én nagyim soha nem látta be, hogy egyik gyerekét sem nevelte jól.

Nekem anyám elismeri,hogy lehúzza az önbizalmam és hogy mindig csak a rossz tulajdonságaimat veszi észre,a jókat nem.Azt is beismerte már nagyon rég,hogy folyton üvöltözik velem és hogy csúnyákat mond,például hogy minek szült meg,meg hogy bárcsak nem az ő gyereke lennék.De nem változtatott rajta,úgyhogy ettől nem lett jobb.Nemcsak beszélni kell,hanem változtatni is.De anyám a kisebbik gubanc.Apám semmit nem hajlandó beismerni,minden sérelmet letagadott,belehazudott a képembe.És ha ez nem elég,a sok sérelem és annak ellenére,hogy teljesen elfordultam tőle,most ő kezdett el rám akaszkodni.Gyerekkoromban nem foglalkozott velem,folyton lepasszolt,meg ottfelejtett az oviban,sorolhatnám,most viszont,hogy felnőttem és még nincs lehetőségem elköltözni,folyamatosan visszaél vele,hogy anyagilag függök tőle és rá akar kényszeríteni,hogy jóban legyek vele.Azt akarja,hogy gyerekként viselkedjek és hogy úgy tegyünk,mintha teljesen rendben volna közöttünk minden.Nagyon aljas módszerei vannak,végtelenül önző,nem érdekli senki más,csak saját maga és letoj maga körül mindenkit.Nagyon közeledni akar felém,de engem kiráz a hideg tőle,különösen azért,mert tudom,hogyha egyáltalán szóba állnék vele,akkor egyből elkezdene terrorizálni engem is úgy,ahogy mindenkit,csak ők ugye elviselik,én meg nem.Apám olyan,hogy rabszolgát akar csinálni az emberből,tehát ha jóban lennék vele,el kellene viselnem az összes oltást,kiabálást a semmiért,meg gonoszkodást.Hát nem hiába távolodtam el tőle olyan szinten,hogy hozzá sem szólok.Nem akar ez engem se szeretni,se támogatni,ez az ember csakis egyedül magára tud gondolni és én csak azért kellek neki,hogy le tudja rajtam verni a port,mert attól fél,hogy ha anyámmal teszi ezt,akkor ő elhagyja.Szóval egy gusztustalan,undorító alak,szívből gyűlölöm.Anyám meg nem dobja ki,helyette ő is velem vernyákol,már qurvára unom.Ilyen faßfej apát nem kívánok senkinek.És jó kérdés,hogy hogy fogok megszabadulni ettől az önző embertől.

1.5 évvel ezelött kerültem be egy magán pszichiátriai klinikára, 5 hetig voltam bent. Mielött bekerültem, ilyen voltam: következetlen, befolyásolhato, neha durva - föleg szoban -, türelmetlen, idegileg kimerült, önbizalom nélküli, sokszor szomoru, nehányszor sirogörcsöm volt, rengeteget dolgoztam, a fiaimat elhalmoztam ajándékokkal. Miután kikerültem, ilyen lettem: következetes, kedves, de határozott, soha nem beszélek emelt hangon a gyerekekkel, jobban bevonom öket a mindennapi döntésekbe, ajándék csak szülinapra és karácsonyra. A klinikai diagnozis: erős kimerültség különbözö okok miatt. Nem akartam gyogyszert szedni, es sikerült is saját eröböl megerösödnöm. Sok mindent rosszul csináltam a nevelésben, de nem visszafordithatatlanul rontottam el. Tavaly ősszel megszületett a 3. fiunk. Testileg kimeritő, de lelkileg nincs szebb érzés a világon, mint anyának lenni. Meg most már tudom, hogy mi a fontos az életben.