Anyukák, ti mikor, hogy vettétek észre, mikor jöttetek rá, hogy rossz neveléspolitikát folytattatok, és erre ráment a szülő-gyermek viszony?

Ez nem minden szulonel igy mukodik,mivel szemelyesen pl. nyugtattam a gyerekemet, s biztattam, hogy legkozelebb jobban sikerul pl.

Mar eleve amikor a tanulmanyi eredmeny romlik, ennek valami oka van, tehat ezt buntetessel megoldani nem lehet.

ma 17:24

téged nagyon sokan szekálhattak!

Eleinte a megbeszélés híve voltam, de nem vált be. Akkor próbáltam szigorúan fogni a lányom, olaj volt a tűzre, nagyon felpörgött tőle. Ugyanez volt a helyzet az oviban, azt mondták, hogy teljesen csődöt mondott nála minden hagyományos nevelési eszköz, ami több száz, több ezer gyereknél már bevált.

Akkoriban derült ki, hogy a lányom magasan funkcionáló autista, és teljesen változtatnom kellett a hozzáállásomon, új módszereket kellett találnom. Azóta az összes problémája és mássága ellenére kezelhető: itthon is, az oviban is.

Merem állítani, hogy ha nálunk működött a szemléletváltás, akkor egy "normális" gyereknél csodákat lehetne elérni...

Az én esetem jó példa arra, hogy a legkisebb dolgoknak is milyen jelentősége lehet:

Apám sosem hagyott nyerni a társasjátékokban. Hiába kérlelte anyám, hogy néha hagyjon nyerni, hogy legyen sikerélményem is. Apám azzal magyarázta, hogy az életben sem fog senki hagyni nyerni, és meg kell tanulnom küzdeni. Ennek az lett az eredménye, hogy a legkisebb vereséget is kudarcként élem meg. Szégyen ide vagy oda, de megvisel, ha a 12 éves unokaöcsém megver malomban, vagy ha a férjem elver sakkban néha, pedig tudom, hogy én vagyok a jobb sakkozó, de ha nem hozok 100%-ot, akkor az már kudarc.

De van még más is, csak arról szégyellek beszélni.