Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Működhet így egy házasság...

Működhet így egy házasság hosszútávon?

Figyelt kérdés

Huszonegy éves vagyok, fél éve házasodtam. A drága kis feleségemmel egészen kicsi gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Legjobb barátok voltonk és vagyunk most is a szerelem mellett. Gondoltuk minek várni, egymásnak lettünk teremtve, ez nyilvánvaló, egyszer úgyis összeházasodnánk, akkor meg minek halogatni? Most együtt élünk a lakásban, amit a nagyszüleim hagytak rám. Egyetlenem a szülei cukrászdájában dolgozik, jól megy a bolt, szép összeget hoz haza (és néha a maradékot is :D). Én még tanulok és ez az aggodalmam tárgya, mert egy héten öt napot töltök emiatt kollégiumban és ha évek múlva végzek is, elég valószínűtlen, hogy helyben találok állást, ha találok egyáltalán. A párom már ezerszer biztosított a hűségéről, ahogy én is őt, de nem tudhattjuk, hogy hogyan változik a véleményünk a jövőben. Írtunk magunknak és egymásnak leveleket a jövőbe, amiket bizonyos események bekövetkeztekor kell elolvasnunk, így próbáljuk már most helyretenni a jövőbéli problémáinkat. Jelenleg az első babán dolgozunk, jobb már most elkezdeni, hisz legalább négyet szeretnénk.

Ez a történet, most szeretném hallani a kívülállók véleményét!

Rettegek attól, hogy miattam lesz vége, mert akaratlanul is elhanyagolom, félek, hogy egyszer megunja, hogy rám kell várni. Most azt mondja, hogy nem lesz ilyen soha, de csak fél év a tapasztalata, nem tudni, hogy öt, vagy tíz év múlva mi lesz a véleménye ez ügyben. Attól is félek, hogy a gyerekek életéből is túlságosan kimaradok. Azon gondolkodom, hogy othagyom az egyetemet. Ti megtennétek?


2012. dec. 10. 09:18
1 2 3
 21/30 A kérdező kommentje:

Azt megbeszélem vele. Csak az kellett, hogy valaki megerősítsen benne, hogy ez hülyeség, mert itt csak rábeszélnek. Nem mondom, hogy hülyékkel vagyok körülvéve, de néha úgy érzem...

Az lesz, amit a nászúton megbeszéltünk, öt év.

2012. dec. 10. 19:11
 22/30 anonim ***** válasza:
100%
Én egy dologtól rettegek, hogy a fiaim 30 éves koruk előtt megnősülnek. MINEK SIETNI? Hova ez a rohanás? Még azt sem tudod mi lesz belőled, de már gyereket akartok? 21 évesen? Nem csoda ha teli vagy aggodalommal. Egy valamit viszont jól látsz 21 évesen. Azt hogy nem tudhatod mit hoz a jövő. Lehet hogy 5 év múlva az egyetlened más egyetlene lesz. Lehet hogy te leszel másé. Benne van a pakliban. De hogy a gyerek nagyon korai, azt biztos. Tudod te hány ember gondolta, hogy egymásnak vannak teremtve? Sok millió. Olvasod hány gyermekelhelyezési per kérdéses? Hát ők mind egymásnak voltak teremtve. Ti ne járjatok így. Légy okos! Ha egyetemre jársz akkor nem csak a tananyagot kell bemagolni hanem az eszed is tudni kell használni. Fiatalok vagytok, éljetek. Tanulj ha ez a vágyad. Hogy fogsz a feleséged szemébe nézni később, ha otthagyod miatta vagy a baba miatt az egyetemet, és sosem leszel miattuk az aki lehetnél vagy lenni szeretnél? Meg akarod őt gyűlölni? Őket? Tanulj, ezidő alatt kiderül az is hogy bírja kedves feleséged az egyedüllétet. Akkor csináljatok gyereket ha képes vagy őket letartani, mert a cukrászda sem fog akkor pénzelni titeket mikor asszonyod gyesen lesz. Légy férfi, gondolkozz férfiként, felnőttként. Itt mégy egy gyerek csapongó gondolatai, aggályai kavarognak. LÁtod hogy korai volt a házasság! De ez még nem akkora hiba, de egy korán jött gyermeket nem lehet majd egy papírral megszüntetni, vagy kettévágni. Gondolkozz!!! 5 év múlva, ha még mindig nagy a szerelem, jöhet a gyerek. Mert ő nagy felelősség, és te magad fogod elrontani a saját gyereked életét ha felelőtlenül, a semmire vállalod őt.
2012. dec. 11. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 A kérdező kommentje:

Mondtam, hogy nem lesz gyerek, most rapli van, de majd elmúlik. Mellékesen a házasság sem az én ötletem volt, de azt pont nem bántam meg. Nagyon jó érzés arra hazaérni, hogy meg vacsorával vár a társam. A 30 év nagyon soknak tűnik, és az ilyen hozzáállás miatt fogy a lakosság. El se tudám képzelni, mit csinálnék addig egyedül. Meg ha harmincévesen kezedném el a gyerekgyártást, akkor a legkisebb gyerekem ballagására már járókerettel kellene mennem... szörnyű! Arról nem is beszélve, hogy minél később kezdi az ember, annál nehezebben jön össze a baba.

Persze most még korai, de huszonöt évesen már tényleg jó volna nekiállni a dolgnak.

2012. dec. 11. 15:20
 24/30 anonim ***** válasza:
100%

Senki nem mondta, hogy maradj egyedül 30 éves korodig (sőt, a nők többsége nem csak gyűrű fejében főz meleget a párjának!). Egyszerűen néha kicsit érthetetlen, minek házasodnak 20 éves gyerekek. (20 éves felnőttekkel semmi baj, de én itt két elkényeztetett kölyköt látok, akik házasságosdit játszanak anyuék pénzén.Ráadásul látnivalóan az esküvő is csak rád volt tukmálva.)


Mi bajod a levelezővel?

Azt hiszed, ott nem kell tanulni, csak mert nem ülsz bent 24/7? Dehogynem...! Sőt! Ott kell csak igazán, ráadásul önállóbban, mint a nappalis képzésben. Tudom, miről beszélek, mert mindkettőben volt már részem, ráadásul építészmérnök szakon, tehát nem is valami vállalkozástan-idegenforgalom vonalon mentem.


Nem tudom, mikorra tervezed a járókeret beszerzését, de ha ennyire kriplinek érzed magad, hogy nem leszel mozgásképes 50 éves korodban, akkor gyerekgyártás előtt nem ártana, ha látna egy orvos.

2012. dec. 11. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 A kérdező kommentje:

Lát is fél évente.:D Oxigénhiány.


Az elkényeztetettségben már megint igazat kell adnom...

2012. dec. 11. 17:08
 26/30 anonim ***** válasza:
úgy látom kedves kérdező, azóta eltelt egy hónap. Meg tudtátok beszélni végül is a dolgokat?
2013. jan. 11. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 A kérdező kommentje:
A gyerekről lebeszéltem, hisszatértünk az eredeti tervhez, tehát öt év múlva sokasodunk.
2013. jan. 11. 18:30
 28/30 anonim ***** válasza:
:-)
2013. jan. 11. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:

Szerintem nagyon egyoldalúak a hozzászólások. Semmi végzetes hibát nem követtetek el a házasodással. AZ, hogy van segítségetek, nem rosszabb, mint hogy másoknak nincs, hogy szétesett, széthúzó a családjuk, vagy régóta nem jön össze a társtalálás és házasság (én is közéjük tartozom).

Éretlennek sem neveznélek, hiszen jól látod a dolgokat, meg is oldottátok. Néhány dolog tényleg a korból fakad, de ez sem hiba, hanem vele jár.

Nem vagytok felelőtlenebbek, mint... és itt hosszan sorolhatnám.

A gyerek persze tervezés, védekezés mellett is bejöhet, de attól sem omlik össze a világ. Csak újra kell tervezni. SOk sikert, szívből! 34/N

2013. jan. 19. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 A kérdező kommentje:
Köszönöm!
2013. jan. 21. 11:10
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!