Van olyan, hogy folytatjuk a kapcsolatot, amit el kezdtünk? Mi ez az egész?
Először is a kedves moderátornak üzenném, hogy szándékosan nem a szex-kapcsolat kategóriába tettem, mert ne 16 éves unatkozó gimnazisták véleménye érdekel, hanem felnőtt embereké.
A dolog 3 éve kezdődött, ahol én dolgoztam, ott dolgozott Lajos is biztonsági őrként, sokat beszélgettünk, mindig nagyon jól elvoltunk, azt hiszem, mindig is odavolt értem, viszont nekem férjem volt, akit szerettem, és nem sokkal később terhes is lettem. Ennek ellenére mindig beszélgettem vele műszak után, azt hiszem, nem volt közömbös (viszont sosem történt közöttünk semmi sem!).
Elmentem szülni, ő pedig kilépett, mire én visszajöttem dolgozni, így megszakadt a kapcsolat. Közben én elváltam a férjemtől.
1 hete nagyjából megláttam az utcán, és ráköszöntem, azonnal megismert, nagyon örült nekem. Éppen rohanásban voltam, mentem a gyerekért a bölcsibe, felajánlotta, hogy velem jön, és tényleg eljött velem, segített felöltöztetni a gyereket, aztán hazáig cipelte, mert a lányomnak nem volt kedve menni :)
Elkérte a számomat is, és azóta naponta minimum 2X felhív, sokat beszélünk, aranyos, és kedves.
A dolog szépséghibája: van barátnője, 7 hónapja, bár állítása szerint nagyon rossz a kapcsolatuk, és régóta fontolgatja, hogy elhagyja. Viszont nekem alapelvem, hogy nem független emberrel nem kezdek - amit meg is mondtam neki - és nem tudom, mihez kezdjek most, azon kívül, hogy mindezt őszintén elmondtam már neki.
Van ötletetek?
Először is köszönöm!
Azzal nincs is baj, hogy várjak, de nem furcsa vele naponta többször beszélni, meg találkozgatni, holott neki barátnője van? Hangsúlyozom, ilyenkor nem történik semmi, csak beszélgetünk.
Nagyon ritka dolog, hogy elfogadják az egyedülálló anyukákat, de ő azt hiszem, nagyon kapar, másként miért hívna fel naponta kétszer? :)
És igen, amíg magában nem tisztázta le, mit akar, addig nem kezdek neki semminek sem...
Nekem is az a véleményem, amit már előttem megírt 1-2 embert. Ha valóban Veled akar lenni, és tisztáztad vele, hogy addig nem mész bele semmiféle kapcsolatba míg neki van párja, akkor szakítani fog. Nyílván érdeklődik irántad, szeretned Veled lenni, de szerintem még kicsit bizonytalan, hogyan tovább, mert ahogy írtad, egyik napról a másikra tűntél fel újra az életében. Én tutira veszem, hogy előbb-utóbb el fogja hagyni a jelenlegi párját, csak egyelőre még tapogatózik, hogy valóban akarnád-e Te is a kapcsolatot, nehogy 2 szék közül a földre essen.
Sok sikert, és boldogságot kívánok nektek ha úgy alakul! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!