Az "alkoholizmus betegség" ki gondolja így? Miért tűr a család?
Ezt hallgatom mióta élek anyámtól, hiába kérem - kérjük a bátyámmal - hogy hagyja el apánkat már kiskorunk óta, ő kitart mellette. Nem veri vagy ilyenek, de állandóan ordít, néha meglöki. Ő pedig tűri. És mi vagyunk a hibásak, hogy nem megyünk haza pl. karácsonyra sem, hogy nézzük a kómás apánkat, láttuk már eleget.
Miért gondolkodnak így általában az emberek?
Ha azt mondjuk hogy "betegség" akkor meg nem saját magával csinálta? Ki tartott a feje felé pisztolyt, hogy már pedig igyál, míg rá nem szoksz?
Miért jó valakinek leélni egy alkoholistával az életét?
örökölhető hajlam van rá. akik piásak, azoknak a családjában is előfordultak alkeszek. legalábbis a ministatisztikám szerint igen.
szerencsére nálunk sem a párom, sem én nem iszunk. ha van valami alkalom, akkor egy kicsit, de utálok berúgni, utálom a másnapot, szóval a tinikorral együtt magam mögött hagytam az ilyen dajdajokat is.
mindig is ügyeltem arra, hogy csak olyan sráccal járjak, akinek nem a kocsma körül forog az élete. no nem kell kerülni mint ördögnek a szentelt vizet, de jó látni, ha valami ismeri a mértéket :)
nem betegség, hanem undorító függőség. megvetem az alkoholistákat. nem hiszem el, h nem volt benne annyi IQ anno, h mikor látta, h nem jó felé halad, akkor abbahagyja. na persze a baráti kör is sokat nyom a latban. de aki csak addig haver amíg iszol vele, azt jobb elfelejteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!