Milyen dolog az hogy a szülő szégyenli a saját gyerekét?
21 éves srác vagyok, és egyre többször kapom meg a szemét anyámtól hogy szégyell, és hogy sehol sem mutatkozik velem, elintézte hogy ne egy munkahelyen dolgozzunk, közben meg ugat hogy nem tart el, hol ott mostmár kötelessége ha keresztbe tett
Kínjába nem tud mit mondani mert fél meg összehúzza magát amikor ketten vagyunk itthon, férjes asszony és sutyiba dumálgat egy csávóval már ebből is volt cirkusz felkerestem a hapsit megfenyegettem hogy kicsinálom ha megpróbálja szétszakítani a családot, nem volt elég neki hogy majdnem megfojtottam utána ütöttem ahol értem, és mai napig titokban telefonon levelezgetnek
Mondtam anyámnak hogy álljon apu elé mondja meg mi a helyzet és váljanak el a francba, csak nevetett meg habogott, mert fél apámtól is, ezért inkább 2 végéről égeti a madzagot
Azért kell a gyereket szégyellni mert amiatt agresszív, amit a drágalátos szülő csinál?
Azért erős túlzás hogy neszóljak bele a dolgukba, mégis milyen dolgukba? Apám semmit nem tud erről, mert anyám fél elé állni, akkor ki tegyen rendet ki nevelje meg?
Már Apám előtt is volt egy férje, szerencsére abból nem lett gyerek mert elvált attól is, ugyanezt el akarja játszani most is? Az a kis idióta ember semmit nem tudna adni neki, az anyjáékkal él otthon 33-35évesen, anyám már 48 éves, biztos nem fogom röhögve nézni, ahogy hülyét csinál belőlünk
Különben nagyon nyugodt vagyok és értelmes, de emiatt meg változtam teljesen
Minél jobban vergődsz, annál rosszab lesz és senki nem fog komolyan venni, mert úgy viselkedsz mint egy 6 éves.
Tedd fel szépen a pléh pofát, vegyél mély levegőt. Nyugi.
Ha valaki hazudik, attól fél a legjobban aki tudja a titkát. Sétálj oda szépen anyukádhoz és halál nyugalommal közöld vele, hogy válasszon. Vagy az a tizen évvel fiatalabb nincstelen lúzer, vagy a családja. De ne csináljon tovább bohócot apádból. Különben szólni fogsz neki. Esetleg megmutathatod az üzeneteket is, ha tudod.
Ő nem teljesen téged szégyenl, attól fél, hogy lebukik miattad.
Elég erkölcstelen dolog. Apád.megérdemli az igazat.
ki nevelje meg?? anyádat nem kell nevelni, felnőtt ember. A másik pasi helyében feljelentettelek volna mint a huzat, mi az, hogy rátámadsz valakire?? Te nem vagy normális.
Anyád dolgába meg ne szólj bele azért, mert nem a te házasságod, nem tudhatsz mindent róluk, ami egy féri és egy nő magánügye.
"Anyád dolgába meg ne szólj bele azért, mert nem a te házasságod, nem tudhatsz mindent róluk, ami egy féri és egy nő magánügye."
Jaja, milyen bölcs gondolat. Nézze végig az ember nyugodtan, amint a saját anyja a munkatársával dugatja magát, miközben az férjének, a srác apjának túlórát hazudik. Mindezt azért, mert "nem az ő dolga" Hát akkor kié? Aki nem bír a p...val, az váljon el, ne a fia szeme láttára szajháskodjon titokban!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!