Mit gondoltok az olyan szülőkről, akik a saját gyerekeiken reagálják le a napi stresszt? Nem gusztustalan dolog ez?

Sajnos sok ilyen eset van.Ezért lesz egyre több és egyre több és egyre több idióta ember.A gyerek ilyenkor azt tanulja meg,hogy nem érdemes tisztességesnek lenni,mert így is,úgy is büntetést kap.

Egy kicsit off,de a másik dolog,amin hülyét kapok az az,amikor az anyukának az új pasija fontosabb a gyereknél.Na,az kész.Ilyenkor néhány nőt szívesen elköttetnék,hogy soha ne lehessen gyereke.

Bár az én apám pont ilyen volt, de szerintem elég ritka az ilyesmi.

Elégedetlenek az életükkel, legszívesebben lelépnének, és új életet kezdenének. Haragszanak az egész világra, mert nincs lehetőségük változtatni, ezért idegesíti őket minden apróság.

Jártamban keltemben én is belefutok ilyenbe.

Azaz - inkább a szomorú igazság az, hogy sokkal több rossz példát látok, mint jót.

Minden franckarikához manapság iskola, meg vizsga kell, sajnos a gyermekneveléshez nem. Pedig a társadalmunkat, az emberiséget összességében ezzel lehet csak igazán elrontani.

Ma már a szülőkből kifogyott a hűség, a ragaszkodás, a gyermekeikre is afféle módszerekkel próbálnak hatni, mint amilyenekkel őrájuk hatnak fentről.

Kezdődhetne ott a kérdés, hogy a család szerepe manapság vajon mi az emberek szemében?

A béke szigete? Vagy egymás szekálásának a legjobb terepe? Vagy idegesítő hülyék, bosszantó közeli idióták társulata?

A család szerepe veszélyesen elferdült. Egy egészséges családban a gyerekekkel ilyen nem történhet. De olyan sem, hogy a gyerekek válnak szentekké, és a férj/feleség elhidegül egymástól.

Szóval nagyon nehéz ez a kérdés, és nem csak a gyerekek védelméről kell itt beszélni, hanem a családéról elsősorban. A gyermekek a szülők kapcsolatának gyümölcsei, és az a "gyümölcsfa" menet közben, míg a gyerekek felnőnek sem száradhat el. Ugyanis továbbra is az marad a gyümölcsök tápláló ereje. Ha a szülők kapcsolata elszárad, ott már bármi szörnyűség előfordulhat.

A szülők egyszerű emberek, és a gyerekcsináláshoz nem kell jogosítvány.

Apám engem ki szokott gúnyolni, mindenki előtt.

Szar ügy.

Amit tenni tudok, hogy én nem viselkedem így a gyerekemmel. A múlton nem tudok változtatni, de a jövőn igen.

Egyszer volt gyerekkoromban, hogy anyám munkahelyi feszültséget rajtam vezetett le - apám rá is szólt, vita is lett belőle - viszont utána napokig bocsánatot kért és láthatóan nagyon bántotta.

Az szerintem valamennyire természetes, hogy a családra kihat az egyéb stressz.

Pár éve, amikor apámnak meghalt a húga és a temetésre mentünk, apám természetétől elütően kötekedős, türelmetlen volt. Anyám jól össze is veszett vele, én nem reagáltam, mert egyértelmű volt, hogy a gyász hozza ezt elő belőle és nem gondolja komolyan. Viszont anyámmal összevesztem, hogy igenis maradjon csendben és viselje el, mert ez most nem róla szól, ez tipikusan aza helyzet, amikor megértőnek kell lenni, akármilyen bicskanyitogató is most apám stílusa.

Aztán idővel visszarázódott apám - de nem hibáztatom érte, látszott, hogy nagyon ki van.