Hogyan kezeljem a helyzetet, ha a családja kezd az agyamra menni?

Vigyázva próbálok fogalmazni, mert egyébként egy rendes, jóindulatú családról van szó, csak a körülmények nehezítik a dolgomat.

Én 23 éves vagyok, a barátom 26 éves. 7 hónapja járunk együtt. Én albérletben élek, most kezdtem dolgozni, ő anyukájával él, szintén dolgozik.

Minden nap találkozunk, együtt is alszunk. Én egy másik lánnyal lakom közös lakásban. Vele megbeszéltük, aludhat és lehet ott a barátom (2 külön szoba), de csak heti 2 napot.

Így én vagyok náluk jóval többet.

Ő munka után, és hétvégén is angolt tanul, a munkájához kell. Emiatt csak az estéket töltjük együtt, és hétvégén is csak pár órát minden nap.

A bajom, hogy náluk mindig ott van valaki, szinte csak az elalvás előtti 1 órát töltjük ketten. Anyukája mindig odaül, amikor vacsorázunk, és az idő 80%ban arról hallgatok történeteket, hogy neki milyen volt a napja. Vagy a nagypapája jön fel, és akkor ugyanez van. Hétvégén a testvére jön a párjával, vagy ugyanúgy hétköznap esténként, akkor meg őket kell hallgatnom.

Ne értsétek félre, tényleg rendes családja van, de én egyre ingerültebb vagyok a helyzettől. Nagyon kevés az a 2-3 óra, amit naponta együtt tölthetünk, ilyenkor én rá lennék kiváncsi, nem a családja ügyes bajos történeteire.

Nyáron anyukája egy hétig szabadságon volt, amikor mi is, akkor meg azt akarta, hogy minden nap közös családi program legyen, és egyszer, mikor mi nem akartunk elmenni vele, meg is sértődött.

Valahogy az ő családja alapjáraton is nagyon összefonódó, együtt szerveznek minden programot.

Viszont én vele szeretnék járni egyedül, nem a családjával, nem is érzem jól magam, amikor öt másik ember is órákig körülöttünk van. Meg olyan személyiség is vagyok, hogy nem is szeretem az órákig tartó "fecsegést" a semmiről.

Mit lehet tenni ilyen helyzetben?