Ti éreztétek már, hogy jóval többet "adtok" a testvéretekkel való kapcsolatba, mint Ő?

Nagyon szeretem, de néha az őrületbe kerget azzal, hogy állandóan segíteni kell Neki, kocsival ide-oda vinni (nincs autójuk, buszra meg nem hajlandó felszállni, így vagy apát, vagy engem ugráltat), a kislányára vigyázni, stb. Én nagy ritkán kérek Tőle bármilyen szívességet, de a legtöbbször azt sem sikerül teljesítenie, mert más dolga van, nem ér rá, stb.

1,5 éves a kislányom, úton van a kistestvére (ráadásul ikrek), közben elkezdtem egy továbbképzést is, azt is be kellene fejezni, lakásfelújításban vagyunk a babák miatt, meg hát nekem is lenne magánéletem, így egyre terhesebb, hogy heti 1-2 alkalommal én menjek a gyerekért az iskolába, vigyázzak rá, mert spinningre megy, vigyem Őket ide-oda kocsival. A legbosszantóbb, hogy hiába tudja már esetleg hetekkel korábban, az utolsó pillanatban szól. Az, hogy pl. az én gyerekem épp akkor alszik, vagy esti szoptatás lenne, esetleg épp hányok, nem különösebben érdekli. Ha meg azt mondom, hogy nem, akkor vérig van sértődve... Annyira belefáradtam már, hogy sokszor kitalálok dolgokat, hogy hova kell mennem, miért nem jó, így nincs balhé és nem idegesítem fel magam.

Tudom, hogy le kellene Vele ülni megbeszélni, de nem lehet, már többször próbáltam. Mert Ő nem látja/érzi, hogy ez terhes a másiknak, szerinte ezek csak apró szívességek, amiket igazán megtehetek. És nem lehet meggyőzni. De már görcsbe rándul a gyomrom, amikor meglátom, hogy hív telefonon...

Szerintetek mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni?