Mi lehet velem? Egy ideje minden este rám tör a melankólia, folyton csak sírok, minden estével egyre rosszabb, de igazából senkinek nem tudom elmondani a problémámat, mert túl mélyen gyökerezik.

amikor 12-13 voltam itthon keresgéltem a régi levelek között,és találtam egyet a Gyámhivataltól.mivel nagyon kíváncsi voltam,ezért megnéztem,és az állt benne,h a szüleim 3 éves koromban fogadtak örökre,illetve le volt írva az igazi szüleim neve,és az én eredeti nevem.megtudtam,h az igazi anyám 17 évesen szült,(én most vagyok ennyi) és a kórházban hagyott.megnéztem a kis könyvemet, le van húzva hibajavítóval az eredeti nevem,és 2000vmennyi gramm volt a súlyom,gondolom kora szülött voltam.akkor ez az egész igazából nem is jelentett nekem semmit,sírtam egy kicsit,aztán visszaraktam a leveleket,és nem szóltam róla,h tudom az igazságot.(a nevelő szüleimmel sose volt jó a kapcsolatom,apám alkoholista,volt h nem is egyszer sírva,sikítva menekültem ki az udvarra,mert attól féltem,hogy megüt,és az utolsó ilyen alkalom nem is olyan rég volt.rengetegszer volt rémálmom miatta.)

azóta eltelt jó pár év,és emiatt nem igazán izgattam magam,nem is nagyon gondoltam bele,de pár hete egyre jobban nyomaszt ez az egész.van egy barátom,akivel lassan 2 éve járok,ő tud az örökbe fogadott dologról,de többet nem nagyon mondtam neki,mert rossz is volt róla beszélni,és nem is akartam elmondani.most viszont kezd felőrölni ez az egész,úgy érzem valakinek muszáj elmondanom,de egyszerűen nincs senki,akiben eléggé megbíznék..sose voltak olyan igazán jó baráti kapcsolataim,lehet,hogy emiatt,igazából sose gondoltam erre.

fogalmam sincs,miért most jöhetett ki rajtam ez,talán mert most vagyok én is 17..

a legjobb az egészben,h pszichológiára kéne csinálni egy házi dolgozatot,ami az anya-gyerek kapcsolatról szól,és h milyen fontos a kötődés az első években..nem hiszem,h megtudnám csinálni,vagy h ha elő kell adni,eltudnám mondani sírás nélkül