Csúfolnak a suliban. Jól tettem, hogy szóltam anyunak?
Figyelt kérdés
Már tavaly is ezt csinálták, pont az kezdte el ezt akire egy rossz szót nem mondtam, a hátam mögött mondott mindent. Tavaly még év elején kellett volna felmérnem ezt, amikor elkezdték. Anyáék teljesen nyomják a tanulást, már a nyégyesért lecsesznek. Az az elvük, hogy betegen is iskola, most is megkaptam a magamét, mert lebetegedtem, pedig már tényleg, amikor nagyon rosszul voltam akkor nem mentem be. Teljesen igazuk van, hogy nehéz bepótolni, de még pluszba ezzel idegesítenek. Általánosban is csúfoltak, de azt jól kezeltem, mindig megoldottam valahogy. De itt már szinte terrorban élek és senki nincs aki segítene. Talán én veszem túl komolyan ezt az egészet. De lényegében most én érzem magam hülyén. Most azt hiszik, azért lettem beteg mert csúfoltak. Pedig csak ez is közre játszott a nátha miatt kialakult szarkedvemmel, bepánikoltam a dolgozatok miatt, de nem ezért lettem beteg. Most meg azzal riogatnak, hogy évet fogok ismételni 1 hét hiányzás miatt. Engem ugyanazért elküdtek suliba, amiért tesóm itthon maradhatott.2012. nov. 22. 14:38
21/23 A kérdező kommentje:
Onnan tudom, hogy a szemembe mondják. Anya azóta nem beszél róla azóta, biztos apuval mondják, hogy én tehetek róla, hogy kiközösítenek. Általánosban kiálltam magamért, úgymond kinyílt a csippám. De most nem tudom mi lett velem. A tanuláson kivül nincs életem.
2012. nov. 22. 21:23
22/23 anonim válasza:
Ez azóta így van,mióta világ a világ. Nem újkeletű dolog a csúfolás,cikizés stb. És aki ennyire elnyomható,azt mindenhol meg fogják találni a domináns,uralkodó tipúsú,vagy komplexusos emberek és el fogják taposni. Egy kis önbizalmat kellene magadra szedned első körben. Aztán pszichésen felfegyverkezni,először is megérteni ,mirét viselkednek így: mert hagyod nekik ,látják,hogy megbánthatnak ,rajtad élik ki a saját nyomorukat. És te mit cisnáklsz? ahelyett,hogy a sarkadra állnál és jól kiröhögnéd őket és leszarnád,ahelyett felveszed a szerepet amit kitaláltak neked,a "ronda" ,elnyomható,gyenge lányét,és még te érzed hülyén magad! Válthatsz iskolát,lehet akármiylen munkahelyed ha nem változtatsz a hozzáállásodon mindenhol el fognak nyomni a határozottabb emberek. Csinálj valamit,keress egy hobbit amiben jó vagy,szerezz önbizalmat,ha csúnyának tartod magad,változtass a hajadon,fogyjál le,akármi és mikor kihoztad magadból a legjobbat külsöre belsőre könyveld el magadban,hogy nab@zmeg nem is vagyok csúnya,miről beszélnek ezek? ha majd ide eljutsz csak röhögni fogsz a gyerekes csúfolódásokon. Nme fog érdekelni ha a munkatársaid pletykálnak,vagy kibeszélnek,de tovább megyek ha anyádék stresszelnek feleslegesen az sem fog,mert te tudod legbelül,hogy jól tanulsz,szépen teljesitesz és semmi nem lesz ha nem mész iskolába betegen. Vagy nem fog érdekelni ha a főnököd fél órát orditozik veled a telefonban mert egy iegbeteg áűllat,mert tudni tudni fogod,hogy te kifogástalanul elvégezted a munkád,ezrét nem kell magadra venned a hülyeségeket.
23/23 anonim válasza:
Megértelek velem is ez volt. Annyi az egész hogy leülsz és ha jönnek csesztetni nem veszed észre őket. Igen egy darabig hülyének néznek mert nem foglalkozol vele de egy idő után leszoknak róla. A szüleidnek meg játszd el hogy jól tanulsz egy napig és ha megkerdezik miért vagy ilyen egyszerűen mond azt: Olyan gyerek vagyok amient mindig akartál tanulok.Na ez lecke lesz neki a javából. Remélem tudtam segíteni. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!