Van itt olyan, akinek a testvére sokkal züllöttebb és linkebb ember lett mint ő, de a szülők mégis a testvérnek néznek el több mindent?

Köszönöm a válaszokat.

#3-nak üzenem: nem vagyok féltékeny, gyerekes még úgy sem. Épp, hogy a tesóm a gyerekes (csak egy évvel fiatalabb pedig nálam). De bánt, hogy tőlem mindig elvárták a maximumot, de közben nemigen erőltették meg magukat hogy foglalkozzanak a lelkivilágommal, pedig lett volna rá szükségem. A testvérem pedig szerintük érzékeny, jószívű gyerek, közben kb tojik a fejükre és még semmit nem ért el. Amikor meg én a lelkem kiteszem nekik (a férjem szerint is, ő is tanúja) akkor képesek találni valami icipici, jelentéktelen dolgot amibe beleköthetnek és aztán hetekig nem szólnak hozzám.

Azért ez engem nagyon bánt, mert alapvetően bírnám a szüleimet, ha nem lenne ez a dolog testvéremmel. Én nem várok tőlük anyagi támogatást, soha nem is vártam, akkor se amikor kicsi voltam és öcsémnek mindig pótolták az eltört/elhagyott/ellopott telefonjait és egyéb dolgait, én meg jártam a régi gagyival mert tudtam rá vigyázni, de nem érdekelt, tényleg nem, én csak őt találtam nagyon gáznak. Szóval nem vagyok féltékeny, hanem az bánt hogy egész életemben nyomás volt a szüleim részéről rajtam, miközben a testvéremen nem volt szinte egyáltalán, mert ő "más". Hát szerintem nem kéne hogy más legyen. Nem kell egyformán szeretni minket, de egyformán bánni velünk nem ártott volna.