Miért mondják a szüleim, hogy lusta vagyok, amikor ők nem engednek meg soha semmit?

Ne keseredj el!

Tudod mit? A helyedben még egy próbát azért tennék, de mostmár egy kicsit másként:

Amikor otthon a család többi tagja is, jó hangosan, hogy szinte mindenki hallja, megkérném a mamát, mutassa már meg, hogyan kell a mosógépet beindítani, mert ki akarsz mosni 1-2 ruhadarabodat, és nem akarod ezzel őt terhelni.

Másik alkalommal ugyanígy jó hangosan, mutassa már meg, hogyan kell a gáztűzhelyet használni, mert egy csésze teát szeretnél főzni!

Mussa meg hogyan kell porszívózni, stb. stb.

Ha már a második-harmadik alkalommal is csak azt a választ kapod, hogy nem, mert te nem értel hozzá, meg majd ő megcsinálja, stb. stb. akkor jó hangosan, hogy lehetőleg mindenki hallja: ha semmit sem enged megcsinálni, ha semmire nem hajlandó megtanítani, akkor ne csodálkozzon azon, hogy nem csinálsz otthon semmit!

Legközelebb, ha előjön ezzel a szöveggel, elég csak annyit mondanod, hogy te akartál tanulni, ő az aki nem hajlandó téged semmire sem tanítani.

Hát ez adódhat abból is, hogy valahol le kell vezetnie a feszültséget és a stresszt haza viszi. Szóval ilyen téren bármit tehetnél, te egy feszültség vezető vagy és így bármit teszel rajtad vezeti le azt. Szóval ne is törődj vele, meg ez még személyiségből is adódott. Nálam is sokat volt, hogy mondta hogy nem csinálok semmit, ha megcsináltam akkor azt, hogy meg minek.

Szóval célszerűbb saját dolgaidra oda figyelni és mellette egy dolgot megcsinálni. Az végül már annyira természetessé fog válni számára is, hogy nem akadékoskodik felette. Bár később meg talán már elvárás is lesz veled szemben. Szóval igyekezz tanulásra, a saját környezeted tisztán és rendben tartására.

11-es, aranyos a tanácsod, de látszik, hogy nem éltél ilyen szülőkkel.

Az a baj velük, hogy észérvek nem hatják meg őket (elvégre ha képesek lennének a logikus gondolkozásra, akkor nem csesztetnék a lányukat).

Nálunk is ez volt, mint már írtam, aztán ha felhoztam, hogy de hát ők nem engedik, akkor a lehetséges kimenetelek ezek voltak:

1) azért nem engedik, mert hülye és béna vagyok, majd következő alkalommal megint lecsesztek, hogy lusta vagyok, miért nem csinálok semmit...

2)egyszerűen csak leüvöltötték a fejem, hogy ne feleseljek

3)csinálhattam valamit, de úgy, hogy végig kritizáltak és kiabáltak

Sajnos ez egy destruktív emberi játszma, aminek te vagy tudtodon kívül a szenvedő játékosa.

Ilyen esetek hátterében az szokott lenni, hogy a szülőnek az élet egyik területén sincs tekintélye, elismertsége. Ekkor a könnyebb ellenállás felé halad - a gyerek felé. Őt lehet ugráltatni, letolni (ezzel érzi azt, hogy tekintélye van, még ha tévesen is). Ugyanis a gyereknek nincs eszköz a kezében, hogy megtorolja.

Ugyanezt a munkahelyén vagy a főnökével, szomszédjával nem tudja megcsinálni, hiszen ott következménye lenne.

Egyébként anyukád mit dolgozik, milyenek a körülmények a munkahelyén? (Viszony a főnökkel, munkatársakkal)

Milyen szociális kapcsolatai vannak? Barátok?

11-es vagyok!

Nincs igazad teljesen 13-as, mert az én anyum is volt, hogy véleményem szerint ok nélkül szidott le, stb. stb.

Persz én egy idő után visszapofáztam, (ahogy most tanácsolom e akérdezőnek is). Akkor jött azzal az anyum, miért kell mindig, hogy az enyém legyen az utlsó szó. Miért nem tudom neki azt mondani akár egyetlen egyszer is, hogy: "igaza van anyukának!"

No amikor egy félóra, óra múlva ismét összeszólalkoztunk valamin, akkor én azzal zártam le, hogy: "igaza van anyukának!"

Ahogy mondani szokták, se köpni, se nyelni nem tudott, attól kezdve viszont tudtunk egymással veszekedés nélkül, értelmesen beszélni! :))))

Tudom hogy régi kérdés, de változott valami?

Szinte szóról szóra igaz rám amit leírtál.

16/l