Megkaphatja anyám az öcsém felügyeleti jogát ebben az esetben? Tényleg van esélye?
Szüleim 10 éve váltak el (én 9 voltam, öcsém 5). Apukánknál maradtunk, aki 3 éve halt meg. Anyánk nem sokat törődött velünk, külföldön is élt sokáig. Tavaly jött haza, akkor gyakrabban jött (egyébként apukám rákos volt, nem hirtelen halt meg, felvette még akkor a kapcsolatot az anyámmal, rendezték jogilag, hogy utána a nagyszülőknél maradjunk). Nagypapám meghalt másfél hónapja, azóta anyám jobban mer kekeckedni, most el akarja venni nagymamámtól öcsémet. Van rá esélye? Gyerektartást mindig fizetett, de látogatni csak ritkán jött, illetve neten beszéltek.
Most azzal jön, hogy szerinte apukámmal jobb volt nekünk minden téren, utána pedig nem akart kiszakítani a megszokott környezetből. De nem akarja elveszíteni a fiát is mint engem. Nem tudom mi van mögötte minden esetre szerintem nem most kellene szülősdit játszania. Öcsém remekül elvan nagymamámmal, velünk. Én is oda figyelek rá. Van esélye ha bíróságra fordul?
Egy 15 éves gyereket mégkérdeznek, hogy hol, kivel akar élni.
Mellékesen ha egyrészt 10 évig nem kereste a gyerekeit, másrészt az apa elrendezte, hogy a gyerek(ek) a nagyszülöknél legyenek elhelyezve, akkor nincs esélye arra - elvégre éppen most szakitaná el a gyereket a megszokott életétöl, ragadná ki a környezetböl, méghozzá egy olyan valaki, akihez sok éve nincs jóformán kapcsolata.
Elég kizártnak tartanám, hogy bármi esélye is legyen. Ha a gyerek nem éhezik, nem jár rongyokban, akkor semmi ok sincs arra, hogy másnál helyezzék el.
Ilyen idös gyerek már el tudja dönteni, hogy kinél akar élni, és mindenképpen meghallgatják, hogy mit akar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!