Szerintetek hány generációnak kell még felnőnie ahhoz, hogy elérjük azt a felfogást, hogy nem minden a nő dolga otthon?

Ha ennyire konnyu dolog a házimunka akkor a hos férfiak is simán el tudják végezni. Azért a itt Európában nem sok férfi van, aki egy csepp vérét is oltotta a hazájáért. Nem minden férfi dolgozik tobbet, mint az asszonya. Nem minden nonek orom és boldogság csiszatolni a lakást, kozben látni, hogy a kedves párja a TV elott fekszik és még a sorét is a novel hozatja oda, meg ugye a "szedjél nekem, mert, ha nekem kell, akkor inkább nem is vagyok éhes"...

Persze hulyeség 50-50%-ra leosztani a feladatokat, végezze az aki jobban ráér, aki jobban szereti vagy kozosen.

Én szeretem kozosen csinálni a párommal a házimunkát. Én fozok, o ott ul mellettem, hagymát, krumplit pucol és beszélgetunk kozben, gyorsan megvan és legalább egy kis idott egyutt toltunk. Vagy én vasalok, o pedig párosítja a zoknikat, meg osszehajtogatja amit nem kell vasalni.

Nincs ez sehol megírva, hogy ezt a nonek kell csinálni, és az sem, hogy olyan párt kell választani aki buszkén veri a mellkasát, hogy o a firfi, mert o bizony a porrongyot meg nem fogja. Valószínuleg még sok ido fog eltelni, nagyon lassan fog megváltozni ez a dolog, hogy az anyák a fiaiknak és a lányaiknak ezt a mintát adják tovább.

Túlteng az empátia? :)

Néha én is gondolkoztam ezen hasonló okokból, de aztán rájöttem, hogy butaság. Mindenki pontosan tudja, hogy kihez megy hozzá. A párok nagy része nem az esküvő napján költözik össze. Nem hiszem, hogy azok a pasik az esküvő napján hagyták abba a házimunkát. Olyat is olvastam itt, hogy olyan pasihoz ment hozzá valaki, aki megverte már egyszer... Aztán meg csodálkozott, hogy rendszeressé vált. Szerintem add fel az ezen dolgokon való kesergést mert nem tudod megváltani a világot. Csak nagyon figyelj, hogy te soha ne kerülj bele ilyen szituba.

Egyrészt mindenki olyat szagol, amilyet szakított. Senkinek nem tartanak fegyvert a fejéhez, hogy legyen cseléd.

Másrészt ha nekik ez így jó, akkor miért kell megmagyarázni, hogy márpedig nem. Én is "elnyomott" nő vagyok, mert főzök és takarítok hét közben. Többnyire egyedül. Ritkán van, hogy segítséget kérek. A párom 10 óra fizikai munkát végez, később is ér haza jóval, mint én. Az önérzetemet sértené, ha képes lennék addig ücsörögni a szutyokban, csak hogy ő is csinálhasson valamit, mert ha neki állok kb. 3x végzek a dolgommal, mire haza ér. Hétvégén viszont mindig segít. Megkérdezi, hogy mit csináljon, de ha látja, hogy mit kéne, megcsinálja kérés nélkül is. Nem vagyok tőle boldogtalan, hogy mióta vele élek én teregetem az ő ruháit is, mert nem bírom nézni amit teregetés címen művel. Másrészt én pl. rohadtul nem szeretnék fát vágni, vagy a hétvégi bevásárlás után cipekedni. Pedig meg tudnám csinálni, de valahogy egyszerűbbnek tűnik ha addig én kitakarítok vagy megfőzök. Pedig egyenlőek vagyunk, de van amit inkább nem én csinálnék és van amit ő sem szeretne. Ezt meg szerintem nem cselédségnek hívják, hanem kompromisszumnak. És nálunk elég jól működik. Úgyhogy miután elolvastam ezt a pár oldalt sem hiszem, hogy máshogy fogjuk csinálni.

Vannak akik "menthetetlenek" a te szemszögedből. De lehet, hogy nem is akarják, hogy megmentsék őket.

Hát azt nem tudom,hogy hány generáció kell elteljen.

De néha röhejes, hogy otthon még a fát is a nőnek kell vágnia, mert a férfi nem képes házimunkát csinálni. Ráadásul még dolgozik is a nő.

Itt mindenki olyan nagy pofával írja, hogy mindenki maga választotta a párját, magának köszönheti, de könyörgöm, az én párom se úgy kezdte, hogy takarítsam ki a lakását. Szépen lassan ellustult, mire észbe kaptam már nem csinált semmit, mert ugye én hülye nem bírtam nézni a koszt, és inkább megcsináltam helyette.

Ja és még nem volt olyan pasim, aki házias lett volna...

Nekem semmi bajom a házimunkával, mondjuk mi lakásban lakunk, nem házban.

Én szeretem csinálni, mert magamnak csinálom, az én otthonom lesz szép.

Az viszont igaz, hogy a házimunkára mindkét nemet meg kellene tanítani, mert, ha a nő mondjuk ágyhoz lesz kötve, pl. egy tüdőgyulladás miatt, akkor nem szeretne egy szemétdombot látni maga körül.

Azt a mentalitást meg utálom, amit az egyik válaszoló írt:

"Anyósom még ebben a szellemben nevelkedett, élt, dolgozott három műszakban, nevelt két gyereket, mindent ő csinált a háztartásban, gondozta a kertet is, soha annyi ideje nem volt, hogy egy kávét ülve igyon meg, vagy kiolvasson egy könyvet. Bele is rokkant."

Nagyon egyetértek!

Sokan az idősebbek közül így éltek, a belük lógott a munkától, még rá is tettek, ill. tesznek egy lapáttal.

Az én leendő anyósom dettó ilyen: dolgozott, mint az állat, minden nap friss főtt kaja, hétvégén 2-3 féle desszert is, állandóan vendégség, apu zoknijai is kivasalva, a házban a WC-ből is inni lehet, otthon is szoknya-blúzban van, mert csini vagyok apunak, aki csak ténfereg és TV-zik.

Ő is belerokkant, áttétes rákja van.

De nem áll le!

Sőt!

Ha más pihenni, leülni merészel, a világ lusta söpredékének lehordja.

Nem vágja, hogy talán pihenni is lehetne.

Hétvégéje: takarítás, kert, kutya, reggeli, utána mosogatás, kezdi főzni az ebédet, esznek-mosogatás, mert hegyekben áll a piszkos edény, jönnek a vendégek, nászasszony, barátok stb...ettek, kezdi készíteni a vacsorát, megeszik, újra mosogat, és pakol, illetve állandóan pakol.

Őt se láttam még pihenni, csak az X-Faktorhoz ül le.

Valami sztahanovista szemlélet ez, "Dolgozz, mint egy állat!"