Mire számít, aki azért válik el, mert "kihűlt a kapcsolat"?

A krízis nálunk is megvolt. 2 évvel ezelőtt mondtam ki először, hogy ez így nem élet, szeretnék elválni. Akkor fogadkozott, hogy változni fog...

Változott is: egy hét múlva megismerkedett egy nővel és beleszeretett. 3 hónapig udvarolt neki, miközben a szemembe hazudott.

Amikor kiderült, már hanyatlóban volt a házasságon kívüli kapcsolata, és minden erőmmel azon voltam, hogy mentsük meg a házasságunkat. A fentebb leírt dolgok akkor történtek, a házasságmegmentő akció során. Sok-sok beszélgetésünk volt, és olyan dolgokkal kellett szembenéznem, amivel nagyon nem szerettem volna... pl. hogy tudatosan választott ki gyermekei anyjának, feleségnek, de nem volt soha igazán szerelmes. Hogy undorodik a csókolózástól. Hogy nem vágyik velem közös programokra, kettesben (csak családdal, barátokkal együtt).

Én még így is hajlandó lettem volna folytatni, kb. fél évig küzdöttem, hogy valami pozitívumot hozzunk ki ebből a krízisből. Nem sikerült. :(

Utána feladtam, de még mindig adtam volna egy utolsó utáni esélyt. Akkor már szabályosan könyörögtem, hogy forduljunk szakemberhez, vagy ha nem akar, akkor most már próbáljon meg ő valamilyen lépéseket tenni a házasságunkért, mert nekem egyszerűen elfogyott az erőm.

Semmi nem változott így sem.

Másfél évet adtam... küzdöttem, de egyedül. Minden közeledésem elutasításra talált, ami az önbecsülésemet tönkretette. Másfél év után nekem jött egy új kapcsolat az életembe. Nem tudom, mi lesz belőle. Nincs rózsaszín köd, rengeteg "problémánk" van, de mindig meg tudjuk beszélni és a megoldásra törekszünk. Tudom, hogy ahhoz, hogy működjön, nekem is dolgozni kell folyamatosan, és ugyanezt "elvárni" a partneremtől is. Nem beletörődni és várni a csodát, hogy majd változik, mert csak eltávolodunk, olyan messzire, ahonnan már nincs visszaút. Nem akarom elszúrni.

2. vagyok.

Hát,legalább elmondhatod,hogy Te mindent megpróbáltál.De nem ment.Ilyenkor tényleg tovább kell lépni.

2 emberen múlik a dolog,és hiába akarja az egyik, ha a másik már nem.Meg kell adni az esélyt, hogy talán mással jobban sikerül.Nem tudom, nekem már nem lenne hozzá erőm szerintem,inkább egyedül maradnék.

Nehéz dolgok ezek...

Én is húztam sokáig a szakítást, pont mert erre gondoltam, amit írtál. Be is került a képbe egy srác, mégsem tudtam beleszeretni, mert józanul végiggondoltam, hogy jön majd a lángolás és aztán a pofára esés ugyanúgy. Kb. 3 hónapig kerülgettük egymást a sráccal, ott volt az új kezdet lehetősége. Párom ekkoriban már vagy 1 éve nem csókolt meg, éjjel-nappal netezett, ha szóltam hozzá, a képernyőt bámulva foghegyről válaszolt. És még sorolhatnám. De a kiábrándultság miatt elhajtottam azt a srácot, és amúgyis minden tulajdonságában az én régi páromat kerestem, azt aki még szeretett. És minden tulajdonsága ami nem rá hasonlított, unszimpatikus volt. Hiába volt magas és helyes és hiába volt olyan szexuális kisugárzása. Nem lett az egészből semmi. Még csak egy kis megcsalás se. Aztán mégis néhány hónap múlva odqaálltam párom elé, és azt mondtam, ezt én így nem csinálom tovább. Valahol belül megértettem, hiába félek annyira elengedni őt, ő már rég nincs velem és egyedül vagyok mint az ujjam. Aznap, amikor 1 év óta először csak úgy a karjába vett vagy 20 percre és megpuszilgatott, este eléálltam és megmondtam neki, hogy a szakításon gondolkozom már egy ideje. És ha az elmúlt egy évben lett volna a számomra csak napi 20 perce, akkor soha nem jutok idáig. Mondtam neki sok mindent, de ő többnyire csak hallgatott. Mondtam neki azt is, hogy neki szerintem valaki szebb lány kéne, és akkoris csak hallgatott. A hallgatást beleegyezésnek vettem, de csak később tudtam meg, hogy kissé lesokkoltam a szakítás emlegetésével és azért nem jutott szóhoz.

Sehova sem jutottam előre azzal a beszélgetéssel, minden mondata csak azt erősítette meg, hogy már nem szeret úgy. Ezt be is vallotta, de azt mondta, szerinte ez csak hullámvölgy.

Én akkor iszonyatosan sírtam, mert nem hittem a hullámvölgyekben.

Ezután elkezdett minden nap puszilgatni, amit én utáltam, mert engem ne puszilgasson senki parancsra. Néhány hónap küzdelem után azt mondta, ha akarom, elmegy, de ő nem akarja úgy feladni, hogy meg se próbáljuk helyrehozni ami elromlott. Megnéztük együtt a Firefox című filmet. nem beszélgettünk róla, de szerintem az is hatással volt ránk.

Azt, hogy mikor olvadt meg a jég, már nem tudom biztosan. A sok puszi csak lassanként hatott. Épp olyan észrevétlenül javult meg a kapcsolatunk, mint amilyen észrevétlenül hűlt ki előtte.

Elkezdtünk társasjátékozni, és a hatalmas küzdelmek amiket egymás ellen vívtunk, nagyon összekovácsoltak minket:)

Kb. 2 év telt el azóta és hihetetlen melegség van köztünk. Már nem foghegyről beszélget velem. Ha gépezik, ölbe vesz és úgy beszélgetünk. Rettentő sok puszit kapok. Szex közben már csókolózunk is, bár hogy őszinte legyek, arról én már nagyon leszoktam, zavar ha próbálkozik, de jól esik.

Vannak bennem sebek, amik szerintem soha nem gyógyulnak be. A szexet már leginkább nyűgnek érzem, de nagyon hiányozna, ha nem próbálna közeledni. Ezeken nem tudok javítani. Nem az a fajta fiú, aki nagyon turbózza az önbizalmam, ezért csúnyának érzem magam az ágyban és nem jó már. Ezt ő rontotta el, mert ha néha bókolna...De nem:(

Mindegy, mert szeretem őt és így is jó vele, hogy nekem már nem jó a szex.

Én örülök, hogy nem ugrottam bele egy új kapcsolatba. Minden kapcsolatban más és más problémák merülnek fel, a másik egyéniségétől függően. Van akiért persze megéri váltani, de a problémák jönni fognak. És szerintem mindig úgy, és onnan jön a támadás, ahonnan nem is várnád.

A 4. válasszal nem értek egyet, nagyon szögletes megállapítás. Egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen kapcsolatban nem voltak érzelmek az elején.

Inkább az a baj, hogy sokan úgy vágnak bele a közös életbe, hogy nem ismerik igazán egymást, csak felszínesen. Sőt, saját magukkal nincsenek tisztában, így nem tudják, mitől, illetve milyen emberrel lehetnének boldogok.

Így nem csoda, ha bizonyos idő után arra ébrednek, hogy egy idegen ember fekszik mellettük.

Ítélkezni úgy, hogy nem látsz bele a kapcsolatokba nem nehéz.

Leírom az én esetemet, de olvastam itt pár jót.

Én is természetesen azért házasodtam először, mert szerettem a (volt) férjemet, vele képzeltem leélni az életem. De egyikünk sem tett ezért sokat egy idő után, én talán naivitásból, illetve ahányszor beszélni szerettem volna vele, mindig kiforgatta a szavaimat, a végén én voltam a hibás, holott sokszor volt, hogy neki kellett volna másképp csinálnia valamit ahhoz, hogy működjön. Én évekig küzdöttem, hogy helyrehozzuk a dolgokat, de amikor csak az egyik fél akarja, ez nem megy. Olyan alapvető különbségek jöttek ki az évek során rajtunk, amit nem lehetett áthidalni. És ezt nem lehetett előre látni, pedig több évet éltünk együtt az esküvő előtt, jósgömböm meg nem volt. Az élet, a megpróbáltatások hozták ki belőlünk. Patt helyzet alakult ki. Anyósomnál laktunk, aki nagyon rossz természetű nő. A volt férjem is folyamatosan csak veszekedett vele, ennek ellenére kényelmes volt neki ott és nem akart elköltözni. Olyan "feltételeket" támasztott a költözésünkhöz, amit lehetetlen volt megvalósítani. Semmi kompromisszumot nem volt hajlandó kötni. Példák: nem sok pénzünk volt, talán egy bp-i lakásra tellett volna, de ő nem akart Bp-re költözni. Vidéken lett volna olyan kisebb település (szintén Bp-hez közel), ahol esetleg belevághattunk volna az építkezésbe, mert nem volt csillagászati ára a teleknek. Mivel ő vállalkozó volt a környékben már ismerték, így nem lett volna probléma a munka. Akkor kinyögte, ő kizárólag ott lenne hajlandó építkezni, ahol akkor éltünk, abban a faluban. Csakhogy ott nagyon drága volt a telekár, tehát ott lehetetlen volt. Sem albérlet, semmi nem volt számára megfelelő, hogy végre elkerüljünk onnan és önálló életet élhessünk. Én pedig ebbe belefáradtam. Mire el tudtam költözni, már gyakorlatilag kihűlt a kapcsolatunk, évek óta nem közeledett hozzám, én pedig a visszautasítás miatt nem akartam már később. Tudom, hogy mindketten hibáztunk dolgokban, de azt is tudom, hogy a volt férjem nem családfőnek való, ő egy magányos farkas, aki akkor boldog, ha élheti az életét kötöttségek nélkül. Én pedig nem ilyen vagyok. Azóta újra férjhez mentem, sikerült találnom egy teljesen más férfit, akit imádok és akinek fontos a család. Természetesen nem azt várom ebben a házasságban, hogy a "nagy lángolás örökké tartson", hanem azt, hogy mindig tiszteljük és szeressük egymást, mindig fontosak legyünk a másiknak, törődjünk egymással. Ezeket nem kaptam meg az első házasságomban, maximálisan megkapom a másodikban. Azt, hogy mit hoz az élet nem tudom, de így 5,5 év után én boldog vagyok.