Az élet, hogy az ember csak dolgozik a családért, de nincs ideje rájuk?

Sok körülöttem élő rokon/ismerős kapcsán gondolkodtam el. Olyan párokról van szó, akiket soha nem vetett fel a pénz, de nem is fog. Mert nem keresnek százezreket, minimálbérből vagy alig többől tengődnek. Vállaltak gyerekeket, mikor vagy becsúszott, vagy tervezték is. Az életük abból áll, hogy látástól vakulásig dolgoznak, főleg az apa, főálláson kívül még plusz melók. Ahhoz, hogy megéljenek egy élhető szinten, hogy nyögjék a lakáshitelt vagy más adósságot, ez kell. Olyan, hogy nyaralás, közös programok nonszensz, valahol az apuka még a szülésre sem tudott elmenni, mert dolgozott, nem tudta kivenni azt a napot.

Mondhatjuk, hogy ez ma a magyar valóság, de ha belegondolok, olyan kiábrándító. Ránk is ez várna a párommal, mert sehogy sem állunk anyagilag, ugyanakkor lassan aktuális lenne a családtéma. Szóval nekünk is csak ez az út van, amit ezeknél a családoknál látok? Gyári munkák, túlóra és alig jut idő a családra, pihenésre?

Ilyen agyonhajszolt életben mi szépség van? Pl. az unokatesóm 20 éves korától húzza az igát, mert becsúszott egy gyerek a barátnőjével, plusz utána pár évre jött a következő. Most 16 éves a nagylánya, azóta ő nem pihent semmit. Az én apám is csak ezt csinálta. Családra idő soha nem jutott, pedig elvileg értünk dolgozott. És milyen sok család van így! Előző munkahelyemen is sok ilyen családot láttam: a szülők váltott műszakban 12óráztak, nem is látták egymást, a gyerekekre sem volt idő.

Gyakorlatilag ilyen körülmények közé nem is kellene gyereket vállalni, nem? Hisz úgysem lesz a szülőnek ideje rá, csak megszakad miatta és valszeg ő is csak erre a sorsra jut. Azon gondolkodom, így felesleges erőlködnünk, mert én nem akarom ezt. Inkább kettesben majd elleszünk és apránként minden meglesz. Mert egy gyerek sokba kerül és ha a sok munka mellett nem tudok rá elég időt szánni, azt ő is megsínyli. Mert mit ér az élet, ha a szüleit csak munkából hazaérve látja hullafáradtan?