Az én terveimet valósítsam meg, vagy a szüleimnek feleljek meg?

Megvolt a felvételi, felvettek egy elég nívós egyetemre,de nem oda,ahova én szerettem volna. Nagy dilemma, hogy ilyenkor mit tegyen az ember. A szüleim azt mondták,rám bízzák a döntést.Apun viszont csak azt látom,azért van oda,hogy a lánya egyetemre fog járni, és kész.Régebben is,fogalma sem volt milyen tagozatba járok,mi az osztályom betűje,semmi,de elmondhatta gimnáziumba tanul a lányom,az egyik legjobb suliban. Részéről itt bezárul az egész. Anya vészmadár,aki hatalmas szégyennek éli meg,hogy nem oda vettek fel,amit elsőként megjelöltem,mert neki magyarázkodni kell majd.Engem nem érdekelnek ezek a külsőségek,nehogy egy 13. senkinek magyarázkodjak,miért így élem az életem(értem ezt a sok rosszakaratú,pletykás emberre,akiknek nem jött össze az életük) Igazság szerint,én nem akarok erre a szakra elmenni, nem motivál benne semmi,ragaszkodok az elképzeléseimhez. De ugye lutri az egész,újra szeretnék érettségizni,és ha mégsem vesznek fel jövőre sem? Újra hallgathatom a szüleimet, ők megmondták. Pedig évközben dolgoznék, vagy arra is gondoltam,valami szakmát elvégzek, érdekel a szakács,cukrász dolog, és mégis lenne valami a kezemben. Halaszthatok is,így jövőre ugyanezt elkezdhetem,ha nem vesznek fel. De ők ott tartanak,hogy elmegy 1 évem. Igaz,de megpróbáltam,és lehet a következő 20-at úgy élem majd,ahogy szerettem volna,mert ezen múlik. Nehéz velük dűlőre jutni, nem értenek meg. Mit tehetnék? Vagy valóban higgyek abban,hogy a sors ezt szánta,és nyugodjak bele? Összegezve,szerintem nem bíznak bennem,hogy képes vagyok rá,mindenki más jobban mellettem áll,és próbáltam már ezt megbeszélni velük,sikertelenül.