Vannak-e az édesapáddal konfliktusaid, veszekedéseid, nézeteltéréseid?

Nem, életemben egyre emlékszem, akkor sem vele, hanem anyukámmal vitatkoztam, ő megpróbált közbeszólni, én meg a fejéhez vágtam valamit, pedig ő nem is mondott semmi rosszat. Aztán bocsánatot kértem tőle. Azóta nem volt vele vitám. Persze van, hogy valamiben nem értünk egyet, de arról inkább csak beszélgetünk, mint vitatkozunk. Anyukámmal már más a helyzet. :D Vele is nagyon jóban vagyunk, valahogy neki jobban megnyílok (pedig inkább apás vagyok). Anyuval szoktam veszekedni néha.

Nekem van akármennyi, és utálom is őt! :@

Sajnos csak az van.Nagyon nem jövök ki vele,sosem volt jó a viszonyunk.És most nagyon enyhén fejeztem ki magam.Sajnos ő olyan,aki nagyon maga alá akar rendelni mindenkit.Amikor jön valaki hozzánk,senki sem jut szóhoz,mert csak ő beszél,képes még akkor is ezt csinálni,amikor 30-an vannak nálunk.Akkor is csak az ő hangját lehet hallani és ha valaki meg mer szólalni,vagy neadjisten nem ért egyet vele,az már hülye és baromságokat beszél.Közben meg ő szokott egy csomót tévedni,de a saját hibáit sosem ismeri el.Szerinte ő tévedhetetlen.Nemhogy tőlem,de senkitől sem tűri el,hogy saját véleménye legyen.Rajtam is folyton csak uralkodni akar,szerintem legbelül azt szeretné,ha újra 10 éves lennék.Ezt sokszor ki is mondta.És van olyan ökör,hogy be is beszéli ezt magának.Nagyon nárcisztikus,énközpontú személyiség,sajnos meg sem fordul a fejében,hogy nem körülötte forog a világ és hogy más is ott van rajta kívül.Nagyon önző.Én meg olyan ember vagyok,aki szereti a szabadságot és utálja azt,ha kordában van tartva.Néha pedig sajnos úgy érzem magam itthon,mint anno az iskolában.Minden keretekbe van szabva,nagyon nehéz hozzá alkalmazkodni.És erre még csak rátesz egy lapáttal,hogy hangulatember és hogy így is változik a véleménye.Ami tegnap jó volt,az ma rossz és így tovább.Képtelenség vele együtt lakni.Gyerekkoromban sem szerettem.Sokszor fenyegetőzött azzal,hogy elhagy minket és én néha nagyon megörültem,mert azt hittem,hogy tényleg meg fog történni,de sajnos a nyakunkon maradt.Nehéz élni mellette.

11 éves voltam, amikor elváltak, de apukám ha én nem hívom, rám se bagózik... 13 éves voltam, amikor megjelent a mostohaapám, akivel képtelen voltam egy fedél alatt lakni. Rokkantnyugdíjas, így egész nap otthon egzecírozott mindenkit, engem többször megvert, csip-csup dolgokért, pl. nem csuktam be az ajtót, vagy a konyhában előhagytam egy edényt, ilyenekért... levegőt sem lehetett venni mellette ha rossz kedve volt. Hál' istennek anyum hozzászokott, alkalmazkodóbb, én pedig elköltöztem otthonról pár éve. A kapcsolatot tartom vele, telefonál nekem, érezteti hogy sajnálja a múltat, kibékültünk, de jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni.

Tudtam, hogy le fogjátok pontozni a válaszomat :D 1. voltam. Sajnálom, hogy rossz a kapcsolatotok a saját apátokkal, de csak gratulálni tudok az agyi szintetekhez.