Miért teszik fel a szülők mindig ezt a kérdést, és akadnak ki a válaszon?

Anyum majdnem minden egyes nap felteszi azt a kérdést, hogy mi volt az iskolában...?

Hát, mi a jó édes franc lett volna?

Ő nagyon jól tudja, hogy velem ott nem szoktak magatartási vagy tanulmányi gondok lenni, csak tesiből szoktam bénázni néha...

Azt is nagyon jól tudja, hogy én köpök erre az iskolára és az itt töltött nyolc évre, ballagáskor pedig csak néhány tanárt fogok megsiratni.

Múltkor - talán mérgében, talán nem - a fejemhez vágta, hogy ez mind az én hibám, mert nézzek már magamra, hogy hogy viszonyulok ez emberekhez? Hát hogy? Van egyetlen egy, akivel tényleg nem úgy kéne viselkednem, de nem tehetek róla, amikor már a jelenléte és a nevének említése is fusztrál...

Azt is tudhatná, hogy engem tényleg szinte csak a tanárok szeretnek, márha szeretnek... mert egy tanár szeretete is csak olyan, hogy azért szeret, mert jó vagy a tárgyából, legalábbis szerintem a legtöbb így van ezzel.

Az osztálytársaim nagy része meg fújol rám, mert jól tanulok. Haragszanak, amikor nagyötöst kapok egy verselemzésre/fogalmazásra, amikor mindenki más csak kis ötöst. Akkor is haragszanak, ha emlékszem valami dologra a régebbi tananyagból, amit egyébként nekik is tudni kéne.

Sorry, eltértem kicsit a tárgytól...

Nos, a helyzet, hogy mindennap felteszi ezt az átokverte kérdést. Mi volt az iskolában? A semmi már rég nem jó válasz neki... ha meg azt mondom neki, hogy szar, akkor azt mondja soroljam fel neki, hogy mi volt olyan szar. És mér amikor kismilliószor elmondtam neki miért is rühellem ezt az iskolát, megkérdezi, hogy mi volt a szar... sokat segít ezzel, mondhatom.

De ha valamiért kicsúszik a számon, hogy semmi, akkor rögtön ordít velem, hogy nem voltak óráitok, nem voltak bent a tanárok, nem írtatok/kaptatok meg dolgozatot...?

De ez egy iskola természetes rendje. És ha valaki szimplán ezt a menetrendet követi, kijön a napjából egy nagy dögunalom, mert tényleg nem történik semmi érdekes... és velem ez van. Tényleg nincs a világon semmi érdekes velem a suliba: jók a jegyeim, egyedül tesiből bénázok néha, suliban nagyon "jó kislány" vagyok...

Ma is a fejemhez vágta, hogy nehogy már ő féljen tőlem megkérdezni, hogy mi volt az iskolába, ugyanis "ő nagyságának nehezére esik válaszolni"?

Nem értem, miért nem hiszi el nekem, hogy semmi nem történik abban a hülye iskolában, ami annyira fontos lenne?