Mit tegyek, ha az anyám azt vágta a fejemhez, hogy bárcsak meg se szült volna?
Sajnálatos amikor egy szülő elfelejti, hogy nem a gyerek kreckedett a világra.
Ez a legszörnyűbb mondat amit egy anya a gyereke fejéhez vághat.
Hogy mit tennék? Elképzelni se tudom (remélem soha nem is fogom megtudni) Az biztos, hogy irgalmatlanul csalódott és szomorú lennék.
Bárcsak meg se szült volna-bárcsak meg se születtem volna-minek vagyok én a világon-van-e jogom hozzá, kb. ezeket a gondolatok indultak el egy ilyen után. Ezt csak azoknak írom, akik szerint nincs is akkora súlya ennek a mondatnak, de van!
Tudom, hogy ennél rosszabb is lehetne, van, akit teljesen eldob a szülő. Ilyen mellett nem lehet semlegesen elmenni, és már tudatosan nem is akarok, mert ezt tettem nagyon sokáig, és nem éreztem tőle jobban magam.
Klimaxol, tudom, neki se volt könnyű sorsa,ezt is tudom, sőt, neki is hiányzik a szeretet, az anyai is, és meg is értem, nem a lázadó kamasz beszél már belőlem. De fáj, ha ilyet hozzám vág az, akinek feltétel nélkül kellene engem szeretnie, és amikor látom a kismama ismerőseimet, milyen boldogan várják a babájukat, az jut eszembe, engem hogyan is vártak? Aki nem élte ezt át, nem értheti. Szerencsések azok.
Szörnyű érzés hallani átélni, átérzem. ugyanez a gondolatsor kínoz engem is, amit azt hiszem amíg élek nem fogok feldolgozni elengedni. Annyival egészíném ki, hogy nekem olyan gondolatom is van, hogy jogom sincs az élethez, nem is élhetnék (és nem is élek úgy mint egy átlagos ember, nincsnek jó élményeim amire azt mondják hogy az él...)
Nálam a helyzet:
anya egyedül nevelt fel, mentális beteg volt (nem kezeltette magát) kisgerek korom óta tudom a sztorit mert elmondta: amámmal nem volt kapcsolatban, csak megerőszakolta, abból lettem én. nem akartak megtartani, csak anya a betegsége miatt (gondolom) későn ment orvshoz, már meg kellett szülnie. apám le is lépett csak 13 évesen láttam életemben először (kép se volt róla) akkor ő is csak traumát okozott (eldobott rövid időn belül ismét) anyám felnevelt, de abban se szeretet, se köszönet nem volt. épp enni inni adott, olyan szabályai voltak, amket be kellett tartani, de beszélni senkinek se lehetett róla. nem volt biztonság érzetem, de nem mehettem senkihez (akihez segítségrt fordultam 9 évesen elfordult, nem válaszolt) szóval most, hogy anya nem él 2016 óta még azóta is ezek a gondolatok gyötörnek. mert az életem azóta sem lett jobb, ahogy ő elhonyt egy nárcisztikus kapcsolatba kerültem (megmentőmnek tekintem még a mai napig is) szóval egyélet tud tönkremenni ettől. nem tudm milyen, ha szeretnek. nem szeretem magam. sőt szerethetetlennek érzem magam. ha valaki szépet mond nekem, pl szép a hajad, nem jelent semmit, nem okoz örömet, olyan mintha ezt mondaná esik az eső. nem tudom olvassa e valaki de jólesett kiírni most. lehet van más is hasonló cipőben, jó lenne olyat olvasni, hogy egy átlagos életet kis tudott hozni ebből...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!