Lehetséges, hogy meg fog még változni? (kicsit hosszú, bocsi)

6 éve vagyunk együtt a párommal, két hónapja vagyunk házasok. Nagyon jó a kapcsolatunk, kiegészítjük egymást, tényleg remekül passzolunk egymáshoz, mindenki ezt mondja, és mi is érezzük. Vannak persze súrlódások közöttünk, de ez normális. Az egyik ilyen gyújtópont a férjem éjszakázása.

Informatikus, gondolom tudjátok, milyenek. Reggel pl. az az első, hogy a gépet bekapcsolja. Még a nadrágját sem vette fel, de a gépet be kell nyomni. Képes lenne egész nap előtte ülni, és csak annyira kelni fel, míg kimegy cigizni, enni vagy a mosdóba. Sok honlapot látogat, tájékozódik az informatika világáról, filmeket/sorozatokat néz, és persze játszik. Naponta 3-4 órát biztos játszik, ha megteheti.

Ami igazán zavar, az a napi beosztása. Hacsak nincs másnap munka, akkor - ha tehetné - hajnali 2-3-ig játszana, másnap délben kelne. Ezt nem hagyom neki, mindig nyaggatom, hogy jöjjön aludni fél 12, éjfél körül. Ha eléggé hatásos vagyok, akkor fél 1 tájban tényleg le is fekszik mellém. Én már 10-11 körül fekszem, de ha nincs mellettem, nem tudok elaludni, ráadásul a gép is a hálószobában van, és a zúgás meg a pötyögés, kattintgatás sem segít. De főleg a tudat, hogy még mindig fent van, és nem alszik mellettem. Szóval rábírom, hogy jöjjön aludni, aztán másnap is akarna kelni "időben", ami mondjuk 8:15-öt jelent. Ekkora állít be ébresztőt, amit kinyom. Meg kinyomja az utána következőt is, meg az azutánit is... És így másfél órás késéssel, fél 10 felé kikel az ágyból. Majd be a gép elé.

Szerintetek mit lehetne tenni? 27 éves, 6 éve nyaggatom folyamatosan, hogy változzon meg, hogy éljen normális életet. Finomodott ez idő alatt, de szerintem abban mindenki egyetért, hogy ami most van, még az sem a normális kategória. Ezzel az egésszel 2 bajom van:

1. Ha nekem másnap munka van, de ő még ráér, szóval ha nekem kelnem kell reggel fél 6-kor, akkor nagyon nehezen viselem, hogy még hajnali 1 körül is fent van, és bárhogy kérlelem, nem jön aludni. Ilyenkor én sem tudok, hergelem is magam, nem is tudok nélküle aludni, úgyhogy másnap tiszta zombi vagyok a munkahelyen.

2. Nem sokára szeretnénk babát. Bele se merek gondolni, akkor mi lesz. Még ingerlékenyebb leszek, még inkább szükségem lesz majd a pihenésre, és ha még akkor sem fog időben kelni és feküdni...? Nem tudom, mi lesz velünk.

Így is sokat nyaggatom, de nem szeretném, mert tudom, hogy ezzel akár el is marhatom magam mellől. De talán az is érthető, ha szeretném, ha a 27 éves, felnőtt férfi férjem normális életet éljen.

Szerintetek hogyan bírhatnám rá, hogy változzon?