Mi lesz, ha elmondja a szüleimnek? Beszéljek vele? Szülők, ti hogy reagálnátok?

Ez a vagdosás egy újkeletű tinibaromság... Én is kaptam sorra a pofonokat, elvált szülők, nulla pénz, majdnem állami gondozás, undok tesók, kirekesztett voltam a családban, az osztályban, mégsem vagdostam magam...

Ehelyett nem az önsajnálat mocsarába merültem, hanem bizonyítottam mindenkinek, aki nem hitt bennem. Sportoltam, színjátszottam, énekeltem, táncolni jártam, cserkészkedtem. Ma már középfokú nyelvvizsgám van, tanulom a szakmám, utána levelezőn egyetemre megyek, és külföld a cél. Mi ebben a jó? Kitől vártok sajnálatot? Bezárkóztok a szobátokba a világfájdalmatokkal, és vágjátok a karotokat, ahelyett, hogy beszélgetnétek a szüleitekkel. Nem ők változtak meg, hanem Ti lettetek kamaszok. A vagdosás nem old meg semmit, és extra gyerekesnek tarom. A feszültséget le lehet vezetni más, egészséges módokon is. Én pl. futni jártam, meg biciklizni.

Ha meg egy barát eldob, lesz másik, olyan, aki majd elfogad. 15 évesen meg nem tragikus, ha nincs pasid.

Tudom, le fogtok pontozni, de vállalom a véleményem. 21/L

A vagdosásról:

Bár én is nehezen tudok vele azonosulni – szerintem csak egy nem túl értelmes fájdalom-feldolgozási mód. Tinikoromban, bár nem vagdostam magam, de mikor szerelmi bánatom volt, én is úgy éreztem, a "brutálság" enyhülést hoz. (Csak én inkább rajzoltam, véres késeket, összetört-kifolyt szíveket, fekete rózsákat, káromkodást giccses betűkkel stb.) De a vagdosás is ilyen, meg talán azért történik, hogy "a fizikai fájdalom elvonja a figyelmet a lelki fájdalomtól" – ami spec. szerintem f@sság, ma már én is bicikliznék inkább, de ez egyénileg változó, meg az önkívületi állapot nem mindig logikus tetteket vált ki. Csináltam én is veszélyes dolgokat szerelmi bánattól, az önpusztítás legcsekélyebb igénye nélkül, pusztán nem éreztem képesnek magam a higgadt, logikus gondolkodásra. Úgy éreztem, ha egy elmebeteg módjára viselkedem, attól jobban vagyok, talán mert eltereli az energiáim, vagy fene tudja, én se értem. Meg talán némi segélykiáltás is vegyül a dologba, a külvilág felé, ami szintén természetes reakció, ha valaki kétségbe van esve. Ez nem azt jelenti, hogy később nem képes talpraállni. Némi önsajnálat is kell néha.

Egyszóval ennek a vagdosásnak sincs semmi köze az öngyilkossági kísérlethez, mint sokan hiszik.

A húgom az első nagyobb szerelmi bánata a következőképp zajlott (olyan 16 körül volt): megkapta a szakítóímélt a sráctól (külföldi volt), gyorsan be a szobába, magára zárta az ajtót, brutálzene be, összes fénykép hisztérikus összetépése, és bizony csuklóvagdosás rendesen. Másnap totál kiegyensúlyozott és normális volt, "képzeld szakítottunk" és "képzeld ezt meg ezt csináltam, de már jobban vagyok" és ennyi. Különben normális, értelmes, nincsenek parái.

De a hegek ott maradtak a karján évekig, talán még most is látszik (most 25). Egy pár évig félt tőle, hogy elmondom anyuéknak (akár csak véletlenül elszólom magam), de egy idő után belátta, hogy nem fogom.

Miért nem? Nem azért mert felelőtlen vagyok, hanem a helyén tudom kezelni a dolgot, mint ahogy azt kifejtettem az első bekezdésben. A szüleim viszont pánikba estek volna fölöslegesen. Tuti az öngyilkossági kísérletre asszociáltak volna, és rohadt nehéz lett volna elmagyarázni nekik ennek az igazi okát, főleg mert nincs sok értelme, pláne célja (de épp ez a lényeg).

Kérdező:

Én a helyedben – ha tényleg félsz, hogy elmondja a szüleidnek – diszkrét, de egyenes lennék a sráccal. Szóval annyit mondanék neki, hogy amilyen képeket volt szerencséje látni a gépeden, azokon ne akadjon fenn, rossz passzban voltál, ki voltál bukva, de már nem vagy, szóval ne meséljen róla senkinek, mert fölöslegesen pánikot keltene.

Nem kell kitérni rá, hogy őmiatta, de ha ebben a szituban túl egyértelmű (ami sanszos..), akkor inkább tedd hozzá ("megbántottál, rosszul esett"), különben "túl átlátszó".. vagy fene tudja, lehet hogy most hülyeséget írtam, ezt te érzed..

Azt még hozáteszem, hogy bár a tapasztalataim alapján a csuklóvagdosást csupán egy kétségbeesett, hülye feszültséglevezetésnek tartom, max figyelemfelhívásnak, de ebből nem következik, hogy bárki aki ezt teszi, egészséges. Szóval gondolkozz el picit, nem szorulsz-e segítségre. De én úgy érzem, okés vagy, te túllépsz ezen önerőből, de legyen is igazam…

27/L

23:08

Nem új keletű. Azért, mert te nem csináltad, nem jelenti azt, hogy a generációdból senki más sem csinálta.

Én azt nem értem, h miért vagdossák magukat egyáltalán a mai tinik, így Téged se értelek. Nekem nagyon rossz életem volt, szüleim nem foglalkoztak velem, suliba kiközösítettek, mindennap megaláztak, néha el is vertek, otthon is, ha éppen leplezni akarták az őseim a saját gyengeségüket, stb, de eszembe nem jutott volna, h vagdossam magam. Pedig utált mindenki, mert én másabb vagyok, nem lehet a véleményem megmásítani, csökönyös vagyok stb és utáltak ezért. Ne csináld ezeket, mert csak 1x vágsz mélyebben, csak 1x vágsz rossz helyre és, ha pont nem lesz ki segítsen elvérzel és az nagyon csúnya halál!

24/N

Egyesek fennakadnak azon, hogy mások másképp dolgozzák fel a problémákat, mint ők.. Persze hogy hülyeség a vagdosás, de miért olyan nehéz felfogni, hogy van aki csak sír, van aki körbefutja a házat, vagy kimegy az erdőbe üvöltözni, vagy sebeket ejt magán. Basszus, nem vagyunk egyformák. Az önsajnálat, "mártírkodás" is a gyászfolyamat része. Hozzátartozik! Felnőttkorban is megnyilvánul, csak másképp, és más-más mértékben egyénfüggően. Van akinek szüksége van rá, hogy a környezetére felhívja a figyelmét, és törődjön vele! Hogy azt mi módon próbája elérni, az változó.

És igen, a tinik mivel gimibe járnak, és a szüleik tartják el őket, értelemszerűen az ő problémájuk a suli, az osztálytársak és a szerelmi élet körül zajlanak. Ilyenkor tapasztalják először. Szintén a korosztály jellemzője a szélsőséges érzelmi megnyilvánulások.

Ti meg úgy kiakadtok ezeken, mintha 35 évesek viselkedének így. Olyan tiniellenesség van a levegőben, hogy hihetetlen.

Az ötéves kislány meg azért sír, mert leszakadt a baba feje. Azon miért nem akadtok fenn? Pedig csak egy babafej!

Az ilyen hozzáállású szülők gyerekei lesznek tinikorukban "depik" meg "öngyik", amit nem vesznek komolyan, amíg nem történik baj..

Ne mentegetőzz a srácnál. Ne kérd, hogy ne mondja el senkienk. Nem kell magadat jobban kiszolgáltatni neki. Ha rákérdez, kérdezz vissza, mi közöd hozzá... (tudjátok ti azt úgyis nyeglén) most idejét érzem.

Ne fotózd. Ha ilyen, csak ideig-óráig, látszatból lesz veled "rendes".

Ne zsarold a fotóiddal, ne akarj benne bűntudatot ébreszteni. Hagyjad lógva.

Kérjél segítséget! egyáltalán nem normális, amit csinálsz. Semmi esetre sem.